Életmód

Reckful egyre jobban van – 177 milliós üzletet kötött a kormánynak

Byron Bernstein, az az Reckful egy amerikai Twitch streamer és korábbi profi esport játékos. Nemrég a szintén ismert streamer, Pokimane streamjében beszélt mentális problémáiról, a stresszről, ami érte, illetve arról, hogy milyen módon változott meg az élete, miután 177 millió dolláros üzletet kötött a kormánnyal – írja a Dexerto.

 

Reckful már régi motorosnak számít a Twitch streamerek körében. Leginkább World of Warcraft és Hearthstone sikereiről ismert, és mindig is arra törekedett, hogy pozitív legyen a közönség előtt. Közben persze ő is küzdött a depresszióval és nyíltan beszélt problémáiról.

Aztán jött az életében egy hatalmas változás.

„Felvettek egy olyan technológiai céghez, ami a kormánynak dolgozik. Erről persze óvatosan kell beszélnem … Egyszer tárgyaltam egy megállapodásról, amiből végül egy 177 millió dolláros üzlet lett. Megcsináltam. Még most is remegek, ha erre gondolok. Nagyon durva volt. Abban az időben nem éreztem magam büszkének miatta, de most hogy gyógykezelés alatt állok, már egyre büszkébben állok hozzá.” – mesélte.

 

„A cég együtt dolgozik a kormányokkal nem fogyasztóknak szánt technológián. Például részt veszünk a FIFA World Cup Qatar világkupán. Erről nem mondhatok sokat, de nagyon király lesz. Ha az emberek oda mennek, látni fognak néhány dolgot azok közül, amiket én csináltam” – tette hozzá.

A jobb anyagi helyzet lehetővé tette persze azt is, hogy Reckful jobban összpontosítson valódi szenvedélyére, az Everland című játék fejlesztésére.

„Régen nagyon aggódtam, mert alig tudtam finanszírozni az Everland fejlesztését. 28 alkalmazottam van, és a fejlesztés hosszabb időt vett igénybe, mint gondoltam. A játék bizonyos százalékát el kellett volna adnom, de ezt nem akartam. Most nincs erre szükség, hacsak valaki nem tud valamilyen értéket adni hozzá. Ez nagyon stresszes volt.”

Persze az Everland még mindig fejlesztés alatt áll. A honlap szerint 2020-ban végre megjelenik Steam-re, Androidra, illetve iOS-re.

„Tudják, hogy az Everland nekem az első, mert ez az igazi szenvedélyem az életben, és ez a munka a második. Nem tudok részletekről beszélni, de nagyon jól vagyok, jobban, mint valaha. Jobban, mint bármikor, amikor streameltem, hússzor jobban.”

Reckful persze munkája mellett még mindig streamel, jelenleg 921 ezer követővel rendelkezik. Te szoktad nézni?

DV

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

4 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

5 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

8 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

8 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

8 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

10 óra telt el azóta...