2020 eddig nagyon nem az EA éve. Szinte nem telik el úgy hét, hogy a kiadó ne rontana el valamit a kártyákon. Újabb pofon, alig pár nappal Ben Yedder után.

A FIFA 20-ban eszméletlenül pörögnek az új lapok, nem telik el úgy hét, hogy ne jönne valami új promo, objective, vagy SBC a játékba. Igen ám, de a legjobb mégis csak az lenne, ha a kiadó nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekedne. Múlt héten a Ben Yedder SBC-nél az egyik kihívást elírták, emiatt a lassabban reagálok plusz 100 ezer coin elköltéssel tudták kiszedni csak a franciát.

Persze az EA gyorsan észlelte a hibát és rögtön le is szedte az SBC-t.

A játékosok viszont nem tartottak fairnek ezt a villámgyors reakciót. Egyrészt untradeable lapról beszélünk, vagyis maximum annyi előnyhöz juthattunk, hogy olcsóbb volt kiszedni az SBC-t. Másrészt, ha már a kiadó hibázott, akkor viseljék is a következményeket.

A napokban egy újabb érdekességre bukkant a FIFA 20 közössége. A TOTY alkalmával megjelent David Luizról van szó, aki hamar elég kedvelt lapja lett a metának. A brazil kiváltásánál ugyan nem hibázott az EA, azonban az eredmény több szempontból is érdekes. A kapott lap különbözik a platformok között, és nem is kicsit.

Ha alaposan megvizsgáljuk, a dribbling statok egyetlen helyen sem egyeznek a két kártyán. Pedig ugyan arról a lapról beszélünk. Ha a Futbinen megnézzük, akkor a PC-s változat statisztikáival találkozunk.

De akkor mi a helyzet az erősebb, PS4 változattal?

Jogos a kérdés. Akkor most hivatalosan melyik is a helyes lap? A hiba jelentve lett, ám azóta semmilyen változás nem történt. Milyen érdekes! Mivel ez a hiba nem befolyásolja a kiadót, meglepő módon tovább tart a javítása, mint 5 perc.

Nem is ragoznánk tovább a dolgot, hibás és kész, megoldás meg nincs.

Nem tudjuk, hogy pontosan, hogyan fogják orvosolni a hibát, de ha már elkezdtétek megcsinálni az SBC-t szerintünk nyugodtan fejezzétek is be. Nehogy random plusz 100 ezer zsetont rádobjanak még a végén.

×