Minden streaming platform keményen próbál az élre törni, habár a Twitch úgy tűnik nem érzi veszélyben magát.

Az Activision és a Google nemrég jelentette be többéves együttműködési megállapodását, amivel még jobban megszilárdítják a Youtube Gaming platformját. Az egyesség az Overwatch, Call of Duty és Hearthstone ligákat érinti, persze a kínai közvetítési jogokat külön értékesítik. Eredetileg ezeknek a közvetítéseknek főképp a Twitch.tv platform adott otthont, viszont szerződéseik már lejártak az Activisionnel és a Google kapott az alkalmon.

Most, hogy a Twitch már nem egyeduralkodó hatalom, azt hinnénk, hogy bármit kifizet, hogy a legnagyobb esportágak közvetítései továbbra is náluk maradjanak, de úgy látszik a cég képtelen versenyezni a Google nyújtotta lehetőségekkel, vagy nem is akar. Pedig komoly bajban lehetnek ha ez így megy tovább, hiszen a Mixer és a Facebook Gaming már több nagy streamert átvett tőlük és már az esport közvetítések nézői is erősen megoszlanak a platformok között.

„A Youtube Gaming napi több mint 200 millió játékosa évente több mint 50 milliárd órányi tartalmat néz meg. A játékosok és szenvedélyes rajongóik számára a Youtube biztosítja a világ legnépszerűbb videojáték platformját.”

 

Ryan Wyatt a Youtube Gaming vezetője maga is Call of Duty kommentátor volt korábban, így nagyon lelkes a megállapodással kapcsolatban. Azt is kijelentette, hogy a három új esportág játékosai mind számíthatnak a Google Cloud nyújtotta forradalmi technológiára, ami lehetővé teszi majd számukra a legjobb elérhető teljesítményt.

Te szoktál a Youtube-on esport közvetítést nézni?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

ArenaRacer DARK DESERT

129 990 Ft

Kosárba

129 990 Ft

Az ArenaRacer Dark Desert gamer szék megnövelt magassággal, ülőfelülettel és teherbírással rendelkezik, így nincs olyan gamer, akit ne tudna kiszolgálni! Designja tekintve az elegancia és modern vonalvezetés tökéletes ötvözete,... tovább »

129 990 Ft

Kosárba

  • Hinta funkció
  • Állítható háttámla
  • Állítható ülésmagasság
  • Két memóriapárnával a csomagban
  • Deformálódás tűrő hideghab
  • Tartós hidraulikus emelő
  • Rozsdamentes acél alkatrészek
  • Max. 180 kg terhelésig

Astralis Snapback Sapka

9 320 Ft

Kosárba

9 320 Ft

Astralis Snapback Világosszürke színvilága miatt, tökéletes kiegészítője lehet bármely egyéb Astralis szettednek. De önmagában is méltón képviseli a kedvenc csapatod.

  • snapback
  • Astralis
  • 6 paneles
  • világosszürke

Az Aldi nem volt a helyzet magaslatán, a csalódott vásárlók Facebookon fejezték ki nemtetszésüket.

Bár nem egy hosszú videó, de kiválóan jellemzi a videojáték-karakterek mozgását. A paródia igen népszerű lett a Twitteren.

Gyászol a filmes és a videojátékos világ. Elhunyt az egyik legkiemelkedőbb zeneszerző, az olasz Ennio Morricone. Több nagy sikerű videojátékba is készített zenét.

×