Régóta várt új funkció érkezhet nemsokára.

Korábban már több alkalommal szó volt arról, hogy valamiféleképp szét kellene választani az átlagos “casual” játékosokat a hardcore playerektől, akik véresen komolyan veszik a játékot. A PUBG Corp. munkatársai is aktívan szerepet vállaltak ekkor, többen elmondták a személyes véleményüket, de azóta teltek-múltak a hónapok és mégsem történt semmi. Most viszont a PUBG stúdió igazgatója, Brian Corrigan megtörte a jeget.

Corrigan Twitteren árulta el, hogy hamarosan szét fogják választani a casual játékosbázist a hardcore játékosoktól, egy új játékmód formájában. A kompetitív mód bevezetéséhez először a kompetitív rangokat kell behozniuk, amit korábban több alkalommal tesztelhettünk a PUBG Labs keretein belül.

A jó hír pedig, hogy a következő, azaz a 7. szezonban már meg is érkezhet a kompetitív mód!

Persze ez még nincs egyelőre kőbe vésve, ezt Corrigan utólag tette hozzá (természetesen miután a PUBG közösség már kompetitív lázban kezdett égni). Hamarosan visszatér a kompetitív rang tesztelése a PUBG Labs-be és ha sikerült tökéletesíteni a rendszert, akkor fog bekerülni a játékba. Ez persze egyáltalán nem zárja ki azt, hogy a 7. szezonra megérkezzen az új kompetitív mód.

Reméljük a legjobbakat!

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

ArenaRacer DARK DESERT

129 990 Ft

Kosárba

129 990 Ft

Az ArenaRacer Dark Desert gamer szék megnövelt magassággal, ülőfelülettel és teherbírással rendelkezik, így nincs olyan gamer, akit ne tudna kiszolgálni! Designja tekintve az elegancia és modern vonalvezetés tökéletes ötvözete,... tovább »

129 990 Ft

Kosárba

  • Hinta funkció
  • Állítható háttámla
  • Állítható ülésmagasság
  • Két memóriapárnával a csomagban
  • Deformálódás tűrő hideghab
  • Tartós hidraulikus emelő
  • Rozsdamentes acél alkatrészek
  • Max. 180 kg terhelésig

Astralis Snapback Sapka

9 320 Ft

Kosárba

9 320 Ft

Astralis Snapback Világosszürke színvilága miatt, tökéletes kiegészítője lehet bármely egyéb Astralis szettednek. De önmagában is méltón képviseli a kedvenc csapatod.

  • snapback
  • Astralis
  • 6 paneles
  • világosszürke

Az Aldi nem volt a helyzet magaslatán, a csalódott vásárlók Facebookon fejezték ki nemtetszésüket.

Bár nem egy hosszú videó, de kiválóan jellemzi a videojáték-karakterek mozgását. A paródia igen népszerű lett a Twitteren.

Gyászol a filmes és a videojátékos világ. Elhunyt az egyik legkiemelkedőbb zeneszerző, az olasz Ennio Morricone. Több nagy sikerű videojátékba is készített zenét.

×