A modderek is csak lestek, amikor a lézer bekerült az üveglap mögé.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy az újdonságok általában a modderek körében jelennek meg először. Ezek után pedig a kereskedelmi forgalomba is bekerülnek a népszerű termékek. Noha az utóbbi időben már egyre kevesebb a modder, újítások azért akadnak még.

Ezúttal egy lézert hypeolt fel a gamer közösség, ilyet ugyanis ezelőtt futhattunk bele hasonlókba a gamer konfigok esetén.

CosmicAcension25 fogta és bepattintotta a lézerágyút az edzett üveglapú NZXT háza sarkába, ennek megfelelően a kapott eredmény sem volt mindennapi, de tekintsétek meg magatok:

Persze a lézer nem gyerekjáték, különösen akkor, ha véletlenül valaki szembe világítanak vele. Ettől függetlenül a gamerek megőrültek a reddit poszt alatt. Nem csoda, hiszen az RGB világítás már több éve elérhető a piacon, igazi villantós újdonságot pedig rég láthattunk.

Épp ezért egyáltalán nem csodálkoznánk, ha valamelyik gyártó előállna a „gamer” lézerrel.

Persze nappal, vagyis fényben nem az igazi, de éjszaka azért elég ütősen fest. Összeszedtünk még pár extravagáns képet, amit szintén CosmicAcension25 készített:

Nektek hogy tetszik a lézer modding?

×