Kíváncsi vagy, hogy milyen erős a kártyád? Jó helyen jársz!

A Digital Foundry szokás szerint folyamatosan szállítja a videókártya teszteket. Ezúttal pedig összeállítottak egy rangsort, amiben a jelenleg elérhető kártyákat sorakoztatták fel, így ebből a gyűjtésből sajnos kimaradtak a korábbi generáció képviselői (de ezeket utólag pótoltuk a cikk második felében).

Íme az erősorrend:

A sorrend / Kép: Eurogamer

A tesztcsapat 9 játék alatt vizsgálta a kártyák teljesítményét, az első helyet pedig természetesen a 400 ezer forintért kapható RTX 2080 Ti húzta be, amit az RTX 2080 Super, majd az RTX 2080 követ. Az AMD-nek az 5. helyezést sikerült behúznia az RX 5700 XT-vel, de ne feledjük, hogy ebben az összesítésben még nem szerepel a benchmarkokban nemrég feltűnt titokzatos új Radeon.

Mivel az Eurogamer által közölt grafikonban nem szerepeltek a GTX-ek, így a Techpower legutóbbi tesztjét vettük elő. Ebben már a korábbi generáció jeles képviselői, amelyek nem is olyan régen még óriási népszerűségnek örvendtek. Erre remek példa a GTX 1070, illetve a szintén nagy sikerű GTX 1080, ami bizony ott lapul még sokak gépében, elvégre a mai napig jól teljesítenek a játékok alatt.

Erősorrend a Techpowerup  tesztjei alapján

Nem mellesleg  a TPU 9 helyett 22 játék alatt vizsgálta a kártyák teljesítményét, így talán a végeredmény is jobban tükrözi a valóságot.  Illetve jelen esetben a kártyák 1920×1080-as felbontás alatt produkált értékeit láthatjuk, de aki az 1440p, illetve 4K-s eredményekre kíváncsi, az erre nézzen szét.

Természetesen itt is hasonló az erősorrend, a sort az RTX 2080 Ti nyitja és ezúttal is az 5. helyen szerepel az AMD,

viszont nem az RX 5700 XT-vel, hanem a csupán pár hónapig kapható Radeon VII-cal vívták ki ezt a helyezést.

Ár/érték diagram az  RX 5600 XT-hez viszonyítva / Kép: Techpowerup

Ha már az ár/érték arányt is vizsgáljuk, akkor persze teljesen más a sorrend. Érdemes ezt is szemügyre venni videókártya vásárlás során, ugyanis pontosan így lesznek az elsőből az utolsók. Jelenleg ugyanis a legjobb ár/érték arányú kártya az RX 570, a legrosszabb pedig az RTX 2080 Ti.

Forrás: Eurogamer, Techpowerup

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×