Végre ismét megindulhat az árverseny processzor fronton.

Az utóbbi években megfigyelhettük, hogy milyen az, amikor a hardverpiacon egy gyártónak nincs konkurenciája. Ennek köszönhetjük, hogy a videókártyák és a processzorok ára már az egekig szökött, ameddig meg nem jelent az AMD. Nemrég az Nvidia csökkentett árat, most pedig úgy tűnik, hogy az Intel is beáll a sorba.

A Digitimes iparági forrása szerint ugyanis az Intel csökkenti a processzorai árait az év második felétől.

Az informátor szerint ezzel próbálja majd megtartani a helyzetét az Intel. Ez nem lehet véletlen, ugyanis ekkor érkezik a 10. generáció, amitől egyébként nem várunk túl sokat, hiszen továbbra is a korábbi generációt erősítik, pedig már jó ideje várjuk már, hogy előrelépjenek a 14 nm-es gyártástechnológiáról. Ez viszont még mindig várat magára.

Egyébként nem ez az első, hogy az Intel csökkenti a processzorai árait. Nemrég a HEDT platformra tervezett Cascade Lake-X árát vitték lejjebb, ráadásul nem is kevéssel, egész pontosan 50%-kal csökkentették az árakat, de még így se nagyon tudnak versenyre kelni az AMD Threadrippereivel.

Érdemes tehát várni a 10. generációs Core-i processzorokat, azzal ugyanis ismét megkezdődhet az árverseny a piacon.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

Forrás: DigiTimes

×