Gaming

Reno Jackson tényleg egy sárkány? – Előkerült Hearthstone bizonyítékok

Reno Jackson kapcsán még a One Night in Karazhan kapcsán merült fel először, hogy sárkány lenne. Van ugyanis egy pillanat a beharangozó videóban, mely csak az esemény elindulásakor vált egyértelművé a rajongóknak.

The Curator ugrik egy bombát a medencébe, ahol Reno, egy murloc és egy tehén italoznak.

Amint a játékosok a megjelenés után megtudták The Curator képességét, egyből összeállt a kép. Kijátszásakor húzunk ugyanis egy Beast, egy Murloc és egy Dragon lapot. Az említett kép pedig csak akkor áll össze teljesen, ha Reno Jacksonra jut a sárkány szerepe.

A következő nyomokig egészen a mostani Adventure-ig kellett várni. A Dr. Boom elleni csatában ugyanis Reno Jackson gyanúsan sárkányokra jellemző statokkal bukkan fel. Ez a 4/12 szinte csak a sárkányoknál fordul elő, ott viszont rendszeresen.

Emmellett előkerült egy Boss kártya is az Adventure későbbi menetéből, Renogos. Az adatbányászok által előtúrt fájlneve „DRGA_BOSS_01h2”, ez pedig azért érdekes, mert 2-es nélkül ugyanez a fájlnév Reno Jacksont jelöli. Tehát ha a „DRGA_BOSS_01h” egyenlő Reno Jacksonnal, akkor ez a kiszivárgott lap csak egy másik változata Renónak, azért kapott a neve végére egy kettest. Íme Renogos:

Érdemes megfigyelni Renogos szarván az átszúrt kalapot. Ez bizony Reno Jackson kalapja, amit az átváltozás miatt saját szarva szúrt keresztül. Egy másik kiszivárgott kártyán nagyban is megnézhetjük ezt a jelenetet, találtak ugyanis egy Sidequestet is Renogos mellé.

A lap neve már csak egy újabb csepp bizonyítékok tengerében. Draconic Potential, vagyis a benned rejlő sárkány potenciálja. Találgatásnál sokkal több, amiről beszélünk, de a Blizzard még nem kommentálta a dolgot. Vélhetően nem is fogják, de a Solo Adventure egyik későbbi szárnyából minden kiderül. Reméljük tényleg ott lesz Renogos!

DV

Korábbi cikkek

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

1 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

2 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

2 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

2 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

2 óra telt el azóta...

Két ikonikus fegyver is visszatérhet a Warzone következő szezonjában

2024.04.04. – A Call of Duty Modern Warfare III és Warzone harmadik szezonja április harmadikán…

3 óra telt el azóta...