Elgondolkoztam azon, mi az, amiről tudunk és mi az, amit szeretnénk a Rainbow Six: Siege életében 2020-ban.

A Rainbow Six: Siege belépett az ötödik évébe, a Ubisoft játékának népszerűsége pedig folyamatosan nő. Tavaly novemberben elérte az 50 millió felhasználót, néhány napja pedig az átlagjátékosszám ért el új rekordot. Az elmúlt években a játék rengeteg változáson ment keresztül, mindeközben a fejlesztők eltökélt célja lett, hogy a jövőben még több időt és energiát fektetnek bele. Milyen változások várhatók az ötödik évben, illetve mik lennének a legfontosabb változtatások egy egyszerű felhasználó számára? Természetesen várjuk ötleteiteket, hozzászólásaitokat a témához.

Történet

A Ubisoft hivatalosan is bejelentette, hogy az ötödik évben szeretnének nagyon sok történetet vinni a Rainbow Six Siege életébe. Ez azt jelenti, hogy a játék mellett párhuzamosan kapunk majd apró történeti kiegészítéseket, melyek elmesélik a Rainbow Six történetét, a karakterek elő-és utóéletét, az operátorok viszonyát, vagy közös tevékenységüket. A történetmesélés a Ubisoft számára egy központi téma lesz idén, amit hivatalosan meg is erősítettek. Az biztos, hogy szó lesz a Nighthaven szervezetről, illetve arról, hogy hogyan került Kali és Wamai a Rainbow Sixhez.

A jövőben tehát valószínűleg sorra kapjuk a videókat, melyek egy-egy eseményt mesélnek el, amiből megismerhetjük az operátorok háttértörténetét. Ez igazából nagyon érdekes, de valljuk be: nem ad hozzá semmit a játékhoz. Ettől nem lesz más a játékmenet, nem változtatja meg az alapvető mechanikát, s talán a stratégiát sem. Nem fogunk jobban lőni tőle és nem fog kevésbé kidobni a játék a ranked meccsekből.

Az biztos, hogy sokak számára érdekes lesz a történet, hiszen kedvenc operátorára mindenki kíváncsi, a kérdés inkább az, hogy a szórakoztatáson túl milyen célt szolgál? A Rainbow Six: Siege egy olyan játék, mely a harcról szól, és aminek egyre nagyobb szerepe van az esportban is. Tisztában leszünk azzal, melyik operátor honnan is jött és milyen jellem, de valójában mennyiben számít ez akkor, amikor játszani kell?

Persze más játékok esetében is láttunk már ilyet. A League of Legends karaktereiről, vagy éppen a World of Warcraft világáról rengeteg történetet ismerhettek meg a rajongók. Bizonyára ez a Rainbow Six: Siege világát is kibővíti, azonban nyilván nem halunk bele, ha nem kapunk hetente új részt.

Egy valódi healer támadó

A rajongók az elmúlt években többször álmodoztak már egy olyan támadó operátorról, mely valóban healer szerepben tűnhet fel, a védő Doc-kal szemben. Finka gyors heal boostján túl előkerült már a healing drone ötlete is. Bár semmilyen hivatalos infó nincs arról, hogy érkezne olyan operátor, mely kifejezetten helaer lenne, vagy akár healing drónnal dolgozna, az elgondolás nem rossz.

Új másodlagos eszközök

A másodlagos eszközök bevezetése nem azt jelenti, hogy az amúgy egyedi képességgel/eszközzel rendelkező operátorok kapnak még egyet, hanem azt, hogy egy-egy aprósággal tudják balanszolni a játékot anélkül, hogy új operátort kéne behozni. Ilyen volt például 2018-ban a golyóálló kamera bevezetése. Ilyen másodlagos eszköz azóta nem jött, pedig talán kaphatna egy-egy támadó operátor is például mini faltörőt, kamerakilövő eszközt. A védők számára is jól jönne néha flash, vagy mini EMP gránát a spammelhető eszközök ellen. Ezzel kapcsolatban egyelőre nincs hivatalos bejelentés, de nem lenne rossz elgondolkozni rajta.

Kép forrása: Ubisoft

Tachanka rework

Tachanka sokak számára egy röhejes operátor, akit vagy az használ, aki nagyon ért hozzá, vagy az, aki nagyon szeretne poénos, vagy épp toxikus lenni. Ugyanakkor Tachanka egyes helyzetekben igen hatékony tud lenni, máskor viszont a leghaszontalanabb. Sokan úgy gondolják, Tachankától el kéne venni a turretet, és valami mással helyettesíteni.

Zombik

Azt tudjuk, hogy készül a Rainbow Six: Siege spin-off játéka, a Rainbow Six: Quarantine 2020-ban. A játék elvileg azon az Outbreak eventen alapul, mely a Siege harmadik évében került be, és amiben az operátoroknak szembe kellett nézniük az űrlény zombikkal. Ott aztán mindenki kiélhette a zombigyilkolást Siege stílusban, a harcokhoz pedig akkor csatlakozott be Lion és Finka.

Az ötlet annyira bejött a Ubisoftnak, hogy nekiláttak a spinn-off játék elkészítésének, ami pont azt az eseményt veszi alapul. Tavaly nyár óta nem sokat hallottunk a játékról, de eléggé kibővítheti a Siege univerzumát. Ez egy jó ötlet, nagyon várjuk a játékot.

 

Pajzsos operátorok

Biztos vannak olyanok, akik nem értenek velem egyet, de azt gondolom, hogy a pajzsos operátorok a legidegesítőbbek a játékban. Leggyakrabban akkor választja őket az ellenfél csapata, amikor mindenképpen nyerni akar. A pajzsos operátorok ellen sok esetben tehetetlenek vagyunk. Ha nincs olyan szerencsénk, hogy el tudjuk lőni a lábát vagy a fejét, akkor végünk van. Blitz képes úgy befutni a pontra és megölni mindenkit, hogy közben mindenki vak. Montagne képes megvédeni bárkit, aki éppen mögötte lerakta a defusert. Az egész egyszerűen szólva sok esetben igazságtalan. Adott egy magát védeni képtelen operátor, aki lő, mint az állat egy pajzsra. A pajzsos meg vidáman oda sétál és leüti a szerencsétlen védőt. Hol az egyenlő esély?

Persze ennek kompenzálására már több javítást is eszközölt a Ubisoft, sőt bevezettek egy védő pajzsos operátort is: Clasht. Clash közben több esetben bugos lett, tavaly többször került ki a játékból hibák miatt, legutóbb decemberben. Miután visszakerült, ugyanúgy bugos maradt.

A pajzsos operátoroknak persze megvannak az előnyei, de hátrányai is. Van, aki szereti őket, aki viszont rendszeresen elbukja a harcot ellenük, inkább kivenné őket a játékból. Nem azt mondom, hogy vegyék ki, de legyen meg az egyenlő esély. Lehessen valamilyen módon védekezni egy pajzs ellen.

Kép forrása: Ubisoft

Egy lyukfoltozó

Korábban a közösség felvette az ötletet, hogy milyen jó lenne egy operátor, aki képes a kinyitott megerősített falakat valamilyen módon befoltozni. A támadás során a leginkább kulcsfontosságú dolog, hogy a megerősített falakat kibontva rálássunk a védőkre. Ez ellen tudnak védekezni a védők, de ha a fal már egyszer megnyílt, nem tudnak mit tenni. Ha azonban volna egy olyan operátor, aki ilyenkor is tud falat húzni, az nagyon sok mindent megváltoztatna.

Kép forrása: Ubisoft

Ranked rendszer átalakítás

Nagyon örülnék neki, hogy a ranked rendszer végre valahára az egyén teljesítményét sokkal nagyobb mértékben figyelembe venné. Ez valamilyen szinten jelenleg is így van, de csak addig, míg valaki rankot nem kap. Utána már leginkább az számít, hogy a csapat, amiben vagyunk győz vagy sem.

Ha a csapat rossz és vesztünk, mindegy mennyit ölök. Akár szerezhetek egy meccs alatt 15 killt is, ha vesztünk, ugyanúgy lejjebb megy a rangom, mint mindenkinek a csapatban. Ha viszont béna vagyok és valakinek köszönhetően mégis nyerünk, én is feljebb kerülök. Ennek hatására alakult ki az úgynevezett boostolás, amikor valakit hozzásegítenek a nagy rank eléréséhez úgy, hogy valójában nincs olyan szinten. Ugyanígy egy smurf accounttal bárki, aki egyébként mondjuk platina szinten játszik, képes mondjuk bronzba helyezni magát, hogy a gyengébb játékosokat sorra megalázza.

A ranked rendszer sokat változott az elmúlt évek során, de azt gondolom, hogy még mindig sok-sok átalakítás kéne, hogy tökéletes legyen. Ugyanígy a Quick Match is igazságtalan meccseket szülhet. Egy gyengébb játékos bármikor összekerülhet egy meccsbe hatalmas rangú playerekkel, így már a meccs elején nyilvánvaló, hogy ki fog győzni. Szükség lenne tehát valamilyen rendszerre, ami igazságos módon kezeli az ilyen eseteket.

Kép forrása: Ubisoft

Ping rendszer

Jelen pillanatban, ha pinggel jelezni szeretnék valamit a társamnak, akivel nem beszélgetek hangban, csak egy sima sárga pingre van lehetőség. Jó lenne valami hasonló rendszer, mint az Apex Legends-ben, vagy a PUBG-ben. Ping, ami azt jelzi, hogy „ott volt valaki, nyisd ki ezt a falat, húzd be ezt a falat, tegyél ide csapdát, vagy szögesdrótot”.

Kép forrása: GameEngine

Hibajavítások és desync

Azt gondolom elérkeztünk a legfontosabb ponthoz. A játék kétségtelenül nagyon jó, ezért is játszanak vele sokan. Jó elgondolás, a képességek kihasználására sok lehetőség adott, mégis valamiért ez az egyetlen játék, ami rendszeresen fel tud bosszantani. Mégpedig azért, mert igazságtalan.

Igazságtalan akkor, amikor helytelenül értékeli a bevitt találatokat. Igazságtalan akkor, mikor a szerverhibák lehetetlenné teszik a mentést. Igazságtalan akkor, mikor indokolatlanul kidob a játék. Igazságtalan akkor, mikor a játék hibájából adódóan kerülök vesztes helyzetbe.

 

Mind tudjuk, hogy a játék jelenleg is rengeteg hibával küzd. Alapvető probléma a desync, a szerver rendszeres késleltetése, a laggok, a bugok és glitch-ek hada. A Ubisoft rendszeren javít hibákat, de akárhányat javítanak, a helyükre frissek jönnek. Mindeközben az alapvető szerverproblémák nem javulnak. Nem véletlenül szokták a Ubisoft szervereit krumpliszervernek nevezni.

Kép forrása: Twitter

Persze igaz az is, hogy nem mindig a Ubisoft a hibás. Ha a játékos gépe okozza a hibát, vagy épp az internet, akkor az érthető. Ha valaki szándékosan lép ki a ranked meccsről, akkor is a játékos okolható. Azt viszont nehezen hiszem el, hogy belépek egy ranked meccsre és egyedül maradok 5 ember ellen, szinte azonnal, ahogy kész a matchmaking.

Ne mondja nekem senki, hogy ez azért van, mert megláttak és kiléptek a csapattársaim.

Kép forrása: Rainbow Six Siege

Mindeközben persze tudjuk, hogy a Rainbow Six: Siege fejlesztői idén a játék tökéletesítésén szeretnének dolgozni, így talán sok javítás megvalósul, amire vágyunk. Elvileg pontosan ezért lesz idén 8 helyett 6 operátor.

Te milyen változtatásnak örülnél a legjobban 2020-ban?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×