A Sensor Tower elemzőcég világított rá arra, hogy melyek voltak 2019 legnépszerűbb alkalmazásai.

A tavalyi évben akkor is belefutottunk a TikTok-ba, ha nem akartunk. Javarészt persze a sajtóban inkább a negatív oldalát ismerhettük meg, de úgy tűnik, hogy ez a felhasználókat nem zavarta, ugyanis a TikTok volt 2019 második legnépszerűbb appja, maga mögött hagyva ezzel a Facebookot és a Messengert.

A 2019-es top 10 / Kép: Sensor Tower

Az első helyen a WhatsApp áll, ami egyébként szintén a Facebook tulajdonában áll, a második helyet pedig az előbb említett TikTok zsebelte be. Ezt követően a Messenger, majd a Facebook következik. Az Instagram a negyedik helyet bitorolja, ezt követi a Likee, illetve a SHAREit. A nyolcadik helyre a YouTube került, ezt követi a Snapchat, a 10. helyen pedig a Netflix áll.

A Sensor Tower szerint Mark Zuckerbergnek van mi miatt aggódnia, a TikTok ugyanis az eddigi 1,65 milliárdnyi letöltésének 44 százalékát 2019-ben szedte össze, ami hihetetlen növekedést jelent. Ha továbbra is folytatódik a trend, akkor a Facebook dominanciája 2020 végére megdőlhet.

Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Facebook és a YouTube némi hátránnyal indít, ugyanis a legtöbb telefonon már előtelepítik a gyártók ezen alkalmazásokat.

 

Mark Zuckerberg, a Facebook első embere korábban már több alkalommal bírálta a TikTokot. Szerinte a felhasználóknak jobban át kellene gondolniuk, hogy kikre bízzák a személyes adataikat, a TikTok ugyanis kínai tulajdonban van, noha a fejlesztők tagadják, hogy ennek ellenére bármi közük lenne a kínai kormányhoz.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×