Az ország ismert streamerei nézőikkel kiegészülve feszültek egymásnak, a Call of Duty: Modern Warfare 2v2 játékmódjában.

Újabb állomásához érkezett a magyarországi ROG Challenge sorozat. Az elsőre PUBG-val robbantó rendezvény ezúttal a CoD új játékát vitte színpadra, a nemrég átadott MTK Esport Aréna falai között.

Közösségi megmozdulás lévén, minden ismert streamer mellé érkezett egy néző is. A több fordulós selejtezőben kiválasztott játékosok maguk jelentkezhettek be kedvencükhöz, akinek oldalán szerverre szálltak az értékes nyereményekért.

A győztes ugyanis egy RTX 2080 Ti-t vihetett haza a végén.

A döntőbe Jonesy és pHofficial, valamint DeadFox és Farkas jutottak. A Bo3-as playoff meccsek után ezúttal már Bo5-ben kellett bizonyítani, a döntő pedig hozta a tőle elvárt izgalmakat.

Az első mapon (Docks) Jonesy-ék sima 6:2-vel indítottak, majd Kingen DeadFoxék is ugyanilyen eredménnyel bizonyultak jobbnak. Speedballon ismét DeadFoxék lőttek jobban, egy újabb 6:2-es pályával átvették a vezetést.

Nem kellett félteni persze az ellenfelet sem, Jonesy-ék Stacken visszahozták az állást 2:2-re. A mindent eldöntő map Atrium lett, ahol végül hihetetlen izgalmak után 6:4-re DeadFoxék lettek a ROG Challenge győztesei.

Kiélezett meccsek, remek nézői élmény és hangos szurkolók, nemzetközi színvonalat idéző hazai rendezvény. Vagyis a ROG Challenge döntője mindent tudott, amit itthon egy gamer rendezvénytől elvárhatunk. Jöjjenek most a rendezvény (szerintünk) legjobb képei.

Jó hangulatú meccsek, profi technika

A közönség is végig jól szórakozott

Gratulálunk minden játékosnak (a győzteseknek duplán) és reméljük, még sok ilyet láthat a hazai gamer közösség!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×