A legújabb frissítés keretei között kezdetét vette a Tavaszi ünnepély.

Vészesen közeledik a kínai újév, amit a Tencent jó szokásához híven ezúttal is új küldetésekkel és ajándék skinekkel ünnepel a PUBG Mobile játékosokkal.

A kínai újév vagy holdújév (kínaiul: 春节, csuncsie, „tavaszünnep”) a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb ünnepe, és nem csak Kínában, de Kelet-Ázsia más országaiban is ünneplik.

A játékba „Spring Party”, azaz Tavaszi ünnepség néven vonul be az esemény, amely keretei között új tárgyakra tehetünk szert. Ezúttal viszont egy csavar került a történetbe és nem csak úgy odaadják a skineket, hanem bele kell tenni pár órát a játékba, ahol a szokásos loot mellett szürke zsákokat is találhatunk.

A hasonló zsákokat kell bezsákolnunk

Ezek mind különféle alapanyagokat rejtenek, amelyeket összekraftolva megszerezhetjük a Tencent által promózott ajándékokat. Fontos kiemelni, hogy egy nap alatt 10 zsákot gyűjthetünk be, így érdemes minden nap visszatérni a harcmezőkre

Íme az új  összesítő menüpont

Jó hír, hogy akkor sem kell megijedni, ha nem jönne össze valamelyik alapanyag, ugyanis lehetőségünk van a barátainkkal cserélgetni, ez jelentősen megkönnyítheti a dolgunkat.

 

Ezúttal nem időszakos skinekkel szúrták ki a játékosok szemét. Az esemény során összegyűjtött PUBG Mobile skinek örökre megmaradnak a raktárunkban.

Jó gyűjtögetést kívánunk mindenkinek!

https://www.facebook.com/groups/pubgmobilkozosseg/

×