Akik ismerik a Monster Hunter World című játékot, nem újdonság ez a műfaj. Adott egy hatalmas szörny, pár hős, néhány fegyver, és rengeteg szórakozás.

Azt hiszem mondanunk sem kell, hogy a legtöbb ingyenes játéknál elég elrettentő faktor a „pay to win”. Ha valaki egy kis pénzt áldoz, hirtelen jobb páncélja, fegyverei lehetnek, amivel levághatja a skill szükségletet a játékból. Nos, ez itt szerencsére egyáltalán nem így működik. A Dauntless-ben szinte csak kozmetikai tárgyakat tudsz venni, és platinumot, amivel még több kozmetikai tárgyat tudsz venni. Ezen felül max egy „elite hunt pass”-t, ami lényegében olyan mint a Fortnite-ból jól ismert Battle Pass. Nagyon könnyű szintezni vele, szóval tényleg megéri foglalkozni vele.

Ezen felül a játék cross platform, szóval játszható Playstation 4, Xbox one, Nintendo Switch és PC platformokon egyaránt. Ennek köszönhetően tudtok a barátaitokkal játszani még akkor is, ha ők más platformot használnak. Egy olyan játékban, ahol a csapatmunka rettentően fontos, ez szinte aranyat érő funkció.

Belevágnátok, akkor itt egy kis segítség

A letöltés utáni első lépés a játékban, hogy meg kell tanulnunk az elementeket, amit az elementális behemótok ellen használhatunk. 7 alapvető element van: Blaze, Frost, Terra, Shock, Umbral, Radiant és Neutral. Ebből kivehető, hogy 7 elementális behemót típus létezik, szóval a legtöbb harc előtt jó előre fel tudunk készülni:

  • Blaze ellen Frost fegyver
  • Frost ellen Blaze fegyver
  • Shock ellen Terra fegyver
  • Terra ellen Shock fegyver
  • Radiant ellen Umbral fegyver
  • Umbral ellen Radiant fegyver
  • Neutral ugye neutrális, szóval bármikor viheted, de se előnyt se hátrányt nem kapsz belőlük. Természetesen Neutrális behemót elleni segítenek az elementális fegyverek

Fegyverek és armorok a játékban

A játékban rengeteg behemót van, és mindegyik behemóthoz tartozik egy külön fegyver és armor szett. Ezt lehet kifarmolni belőlük, ehhez a behemót bizonyos darabjának betörése szükséges. Itt jön szóba a combat szekció. Amikor a behemóttal harcolsz, több részét tudod támadni annak. A fejét, a lábait, a farkát, és a hátát (egyes behemótok úgy támadnak, hogy a földre feküdve neked borulnak, ilyenkor sikeres dodge után a hátukat tudod ütni). Amikor elég sebzést kiosztottál a bizonyos behemót részére, egy idővel az a rész letörik. Ebből megkapod azokat a tárgyakat, amikből adott fegyvert / armorokat tudsz csinálni. Például sok lándzsa elkészítéséhez le kell vágni a behemót farkát. Egyes armorokhoz ki kell verni a behemót agyarait, és van olyan, amelyikhez a karmait kell megszerezni.

Fegyver típusok részletesen

Mivel mindig a fegyverekre irányul a legnagyobb figyelem egy ilyen játékban, lássuk is őket! Jelenleg 8 elérhető fegyver van a Dauntless rendszerében:

  • Sword – Egy alap kard, ami meglepően jól osztja a sebzéseket anélkül, hogy sok Staminát elégetne.
  • Hammer – Rettentően erős, de lassú fegyver. Gigantikus sebzésének köszönhetően képes bestunolni a behemótot, vagy olyan ütéseket rámérni, amitől könnyebben letörnek bizonyos darabok.
  • Chain blades – Két kicsi kasza, ami először gyengének tűnik, de hihetetlenül gyorsan és erőteljesen tudod sebezni a behemótot. Mellette pedig nagyon effektív dodge mozdulatokat kapsz.
  • Repeater – Két pisztoly ami annál erősebb lesz, minél közelebbről töltesz újra. Igen, jól olvastad. Ez a játék annyira meg akar tanítani dodge-olni, hogy a szörnyhöz minél közelebb vagy, annál nagyobbakat fogsz sebezni.
  • Axe – A Hammerhez hasonlóan ez a fegyver is rettentően nagy damage kiosztására képes.
  • War pike – Egy lándzsa, ami nagyon mobilis, és a remek kombóinak köszönhetően rettentő sebességgel képes áthatolni a behemót védelmén.
  • Striker – Ha a lőfegyver vagy a régimódi fegyverek nem keltik fel az érdeklődésed, akkor ott a Striker, két gigantikus ököl, ami a gyorsaságának és mobilitásának köszönhetően az egyik legjobb fegyvernek minősül.

Ha a Dauntless felkeltette érdeklődésed, ne habozz. Nem kell neki túl erős gép, kevés helyet foglal, és a játék elejétől a végéig játszhatsz a barátaiddal, platformtól függetlenül. Amennyiben tudsz angolul és kérdésed van, nyugodtan csatlakozz a Discordjukra, ahol a staff nagyon segítőkész és szinte mindenben segítenek, itt szintén elérhetőek a Phoenix Lab tagjai is, akik ezt a remek játékot csinálták. Jó játékot mindenkinek!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×