A Titans első évada rengeteg negatív kritikát kapott, főleg Starfire, más néven Koriand’r külseje miatt, de a félbemaradt évadzáróval sem voltak kibékülve az emberek. Szeptemberben mégis megérkezett a folytatás, ami számos újítást hozott, de vajon a készítőknek sikerült tanulniuk a saját hibáikból?

Míg a DC filmjei egy-két sikertörténetet leszámítva szépen kapták az ívet rajongóktól és kritikusoktól egyaránt, a képernyőkön csendben indult hódító útjára tévés univerzumuk a Zöld íjásszal. A sorozat a képregények egy kevésbé közismert hősét helyezte középpontjába a Stephen Amell által megformált Oliver Queen személyében. Őt hamarosan Barry Allen, Supergirl és egy csapat másik hős és gonosztevő követte a képernyőkön.

A Warner Bros. Television és a DC Entertainment egyik legújabb szériája a tavaly debütált Titans is, melynek vitatott első évadát egy sokat magasztalt spin-off, a Doom Patrol követte. A Tini Titánok karakterein alapuló sorozat kalandos úton jutott el a produkciós fázisba, végül azonban 2018. októberében elért a nézőkhöz is. A széria gyökerei mélyre vezetnek a képregényekbe, szerencsére azonban nem egy az egyben adaptációról beszélhetünk. Nem kell és nem is nagyon tudnánk olyan eseményszálat találni a DC füzeteiben, amit a készítők teljesen átemeltek volna a képernyőkre. Helyette úgy tűnik, merítettek egy kicsit mindenhonnan.

Titans season 1

Kép forrása: Entertainment Weekly

Ez történt a Titans korábbi részeiben:

Az első évad rengeteg kitekintést enged a Titánok világán kívülre. Bruce Wayne és Batman karakterét méltán emlegetik sokat az epizódokban, tekintve, hogy Dick Grayson (Brenton Thwaites), vagyis az első Robin a sztori egyik főszereplője. A történet egy pontján azonban feltűnik Donna Troy (Conor Leslie), más néven Wonder Girl és egy bizonyos Amazonról, valamint a Bűn Bohóc Hercegéről is szó esik.

Ezek ráadásul csak a kevesebb hangsúlyt kapott utalások. A készítők olyan szereplőket hoztak el a nézőknek, akik az animációs sorozatokban is alig kaptak szerepet. Így kerülhetett a képbe Hawk (Alan Ritchson) és Dove (Minka Kelly), valamint Jason Todd (Curran Walters) is, mint Robin. A Doom Patrol tagjairól és történetéről már ne is beszéljünk! Jeremy Carver szériája 2019 első felének egyik legtöbbet emlegetett és legjobban értékelt sorozata lett.
Amellett, hogy a Titans valódi kincsesbánya a képregényrajongók számára azért bőven rendelkezik hibákkal is. Az első évad legjobban vitatott karaktere Koriand’r, más néven Starfire (Anna Diop) volt. A készítők mintha nem tudtak volna mihez kezdeni vele és nemcsak a történetével, de a külsejével sem. A sorozatban többször is elhangzik, hogy a kinézete egy örömlányéra emlékeztet, ami az első alkalommal még felfogható viccnek, hiszen igaz. A baj azzal van, hogy a szereplők vissza-visszatérnek ehhez a kérdéskörhöz, sőt, azt is láthatjuk, hogy nem állnak túl messze az igazságtól.

titans-starfire

Kép forrása: nowtoronto.com

A széria ezen kívül rendkívül sötét és nemcsak a történetmesélés szempontjából, de ez igazából még jól is áll neki. A Batman által felnevelt Dick Grayson, majd a melléje szegülő Titánok mindegyike problémás jellem. Az első évad lassan építkezik, a cselekmény kibontása mellett nagy hangsúlyt fektet rá, hogy minden szereplőjét alaposan megismerhessük. Nekem különösen tetszett, amit Thwaites karakterével csináltak, aki itt már nem Robin, de még nem is Nightwing, hanem valahol a kettő közötti állapotban van megragadva.

A történet ott kezdődik, hogy Dick Grayson, Batman egykori segítőtársa elhagyva régi mesterét nyomozóként tevékenykedik. A régi szokások nem merülnek azonban könnyen feledésbe, a fiatal rendőr pedig azokat a problémákat, amiket a törvény nem képes megoldani, ököllel igyekszik orvosolni.

Robin Titans

Kép forrása: vox.com

A személyében egy meggyötört és az emberekben teljesen hitét vesztett illetőt ismerhetünk meg. Dick szinte végig azon vívódik, jó döntést hozott-e, amikor a szárnyai alá vette a bajba jutott Rachelt (Teagan Croft). Egy ponton meg is próbálja lepasszolni őt régi barátainak, Hawknak és Dove-nak, végül a sors közbeszól és együtt indulnak útnak a lány végzete és az évadfinálé felé. Szomorú, hogy végül sosem jutnak el oda, az első évad ugyanis egy résszel a vége előtt zárul. Amikor először láttam, nem is tudtam mire vélni a dolgot. Nem függővéget hagytak a sztorinak az alkotók, hanem a nézőt hagyták lógva több résznyi időhúzást követően.

Titans – A 2. évad:

Azt gondolnánk ezután, hogy a második évad legalább ütősen kezdődik, de nem. Látva az eredetileg a befejező epizódnak szánt részt már nem is bánjuk annyira, hogy egy évvel eltolták. A folytatás az előző szezon mintáját követi. A részek többsége egy-egy fontos karakter nevét viseli, az első a sorban így Trigon címmel fut, Rachel nem annyira kedves édesapja után. A démoni lény a tizedik részben mutatkozott be és alaposan fel is kavarta az állóvizet a Titánok körül.

 

A másik dimenzióból érkező világpusztító karaktere körül sokáig szövögették a mítoszokat és visszatérő szereplője is Rachel, a későbbi Raven életének a képregényekben. Ehhez képest a sorozatban összecsapottnak, egy elhamarkodott döntés következményének tűnik a sztorija. Látszik, hogy a neki szentelt epizód még az előző évad eseményeihez tartozik és a készítők sem igazán tudtak ezzel a helyzettel mit kezdeni.

A második évad valójában tehát nem az első részével indul, hanem utána, amit egy néhány hónapos időugrással is érzékeltetnek. Ez ügyes megoldás arra, hogy ne kelljen megmagyarázniuk az íróknak bizonyos dolgokat. Sajnos a kieső hónapokkal azonban fontos részletek is kimaradtak a sorozatból. Ha említést is tesznek Trigon feltűnésének következményeiről, azt többnyire elbagatellizálják, vagy néhány mondatban elintézik.

A karakterek többsége sem ment át túl nagy változáson, mióta utoljára láttuk őket. Dick Grayson belső szenvedései és Batman-komplexusa több, mint tíz rész alatt súlytalanná válik. Az egykori Robin már se nem rendőr, se nem szárnysegéd, se nem hős, de nem is nagyon igyekszik megtalálni, hogy akkor micsoda. Amikor feltűnik a képernyőkön és nemcsak borongósan néz a távolba, általában valamin épp rágódik. Ez többnyire a múltjában elkövetett óriási hiba, vagy az, hogy képes lesz-e példát mutatni fiatal pártfogoltjainak.

Dick Grayson Titans

Kép forrása: denofgeek.com

A Titánok tinédzser tagjai sokkal izgalmasabbak nála. Gar (Ryan Potter), Jason és Rachel érdekes triót alkotnak. Különösképpen az utóbbi kettő, akik képregényes köntösbe bújtatva küzdenek meg olyan problémákkal, amik a való világ fiataljait is érintik. Ilyenek a kimaradástól való félelem és a testük, gondolkozásmódjuk megváltozása is. Őket egészíti még ki Rose (Chelsea Zhang) és Conner (Joshua Orpin), akik a képregényolvasók számára már ismerősek lehetnek. Utóbbi karakterének egy változatát a Young Justice című animációs sorozatban is láthattuk már, itt azonban kicsit más eredetsztorit kapott az alkotóktól.

A második évad nem építkezik olyan lassan, mint az első, amit sokan pozitívumként írnak fel neki. Számomra az események eddigi felépítése és az állandó ugrálás a szereplők drámái között komolytalanná és nehezen követhetővé teszi a sorozatot. A részek nagyon kevés időt hagynak rá, hogy megszeressünk egy-egy karaktert és együtt érezzünk vele, ha baj éri, vagy fény derül egy sötét titkára.

Ami abszolút pozitív csalódást okozott nekem az az volt, amit Starfire-rel csináltak a készítők, Akiva Goldsman, Geoff Johns és Greg Berlanti. A karakter nemcsak teljesen új külsőt kapott, de végre egy izgalmas személyiséget és érzelmi mélységeket is. Miután az első évadban azzal a feladattal érkezett a Földre, hogy megállítsa Trigon eljövetelét, most választás elé került. Maradjon itt újdonsült barátaival, ahol önmaga lehet, vagy menjen vissza szülőbolygójára, ahová a kötelesség szólítja, de amit nem szeret?

Koriand'r Starfire season 2

Kép forrása: cinestera.com

Sokszor úgy tűnik, ő a csapat legbölcsebb tagja, amiben közrejátszik az is, hogy őt kísérti a legkevesebb emlék a múltból. A Titánok minden tagjának van valami titkolnivalója, egy csontváz a szekrényben, amit jobb szeretne rejtve is tartani. Velük szemben ott van Starfire, aki azt is a legnagyobb nyugalommal képes bejelenteni, hogy hazatérve egy trón és alattvalók ezrei várják.

A sorozat második évada ugyanakkor még mindig valódi kincsesbánya a képregények szerelmeseinek. Nemcsak számos utalás és karakter tűnik fel a DC comics lapjairól, de a kosztümök is a végsőkig hűek a forrásanyaghoz. Ez néha azt is eredményezi, hogy egyes szereplők szinte kiugranak a képernyőről, annyira valószerűtlenül festenek. Összességében mégis a javára lehet írni a szériának a képregényhűséget.

Hét részt láttam eddig a Titánok második évadából, ezzel a felénél jár a sorozat, de még mindig nehéz eldönteni, jobb munkát végeztek-e vele a készítők, mint az előző szezonnal. A Rotten Tomatoes értékelései szerint igen, a közönség ugyanis most 92%-ra értékeli, míg a tavalyi részek csupán 74%-ot kaptak. Talán csak az idő szépíti meg róla az emlékeimet, de nekem az első évad jobban tetszett. Hat rész szerencsére még hátravan a fináléig, hogy bebizonyítsa, a Titánok igenis megérdemlik a folytatást.

Összefoglalás

Titans 2. évad – Félévadzáró kritika


Szerzői értékelés

6

A Titans Greg Berlanti, Akiva Goldsman és Geoff Johns pártfogásában, a Tini Titánok karaktereit alkotó Bob Haney és Bruno Premiani történetei alapján egy sötét, drámai DC sorozat. Az első évad a Warner Bros. és a CW tévés univerzumának szériáit követve a szereplők belső drámáira helyezte a hangsúlyt, a készítők mégsem vitték túlzásba a nyomasztó lelkizést. A hangulatot időnként ügyesen elhelyezett komikus elemek és a képregényekre tett utalások törték meg sikeresen. A második évad ezzel szemben csapong a drámaiság határain belül. Szinte minden tíz percben váltogatja figyelmének középpontját a főszereplők között, ezzel egyikükre sem hagyva elég időt ahhoz, hogy valóban együtt érezzünk velük. A speciális elemek, amikor épp vannak azonban tévésorozathoz képest szépek, de nem viszik túlzásba őket. Ez a Titans szempontjából nem is akkora probléma, a szereplők fele ugyanis nem más, mint hősruhába bújt átlagember.

Szép speciális effektek
Starfire felemelkedése (végre)
Jason Todd karakterének kibontása

Csapongó történetvezetés
Túl sok dráma
Egy újabb Bruce Wayne feltűnése… De minek?

Olvasói értékelés

0

×