A készítéssel megbízott TaehaTypes most megmutatta a közösségnek, hogy fog kinézni az elkészült darab.

Tfue neve úgy véljük minden Fortnite játékos számára ismerősen cseng. Az amerikai játékos 2018 végén írta be magát a Fortnite történelem könyveibe, amikor Cloak oldalán megnyerte a Fall Skirmish Duo versenyét.

A fejenként 200 000 dolláros nyeremény önmagában is szép szám, de Tfue itt még nem állt meg. Profi karriere során összesen 581 000 dollárt, vagyis közel 175 millió forintot keresett, csak a versenyeken. Ehhez jönnek még a csapattól kapott fizetések, a szponzori díjak és a stream bevételek. Az utóbbi időben inaktív státuszba vonult, jelenleg a nagy visszatérésre készül.

Ennek érdekében készíttetett is magának egy egyedi billentyűzetet, laza 1 millió forintért.

A készítéssel megbízott TaehaTypes élő adásban mutatta be az elkészült „csodafegyvert”, melyet egyedileg készített és színezett. Elsőre ugyan rettentő drágának tűnik ez az összeg, de ha jobban belegondolunk, hamar visszajöhet ez a 3 500 dollár Tfue-nak.

A Fortnite jelenleg már a harmadik a Dota2 és a CS:GO mögött, a legtöbb versenydíjazással rendelkező esport játékok közül. Minden kiemelt versenyen őrült pénzeket oszt ki az Epic Games, vagyis ha ez a billentyűzet tényleg újra a csúcsra juttatja Tfue-t, akkor az utolsó centig megérte.

Bőven elképzelhető, hogy a profik legmagasabb szintjén már ilyen apróságok döntenek a sikerről. Ninja korábban már saját egeret is piacra dobott, Tfue most egy billentyűzettel rukkolt elő. Kíváncsian várjuk, vajon tényleg megjönnek-e az eredmények?

https://www.facebook.com/groups/fortnitehunkozosseg/

×