Megváltozik a Legend státusz, a jövőben Major előtti versenyeken lehetne kivívni az automatikus Top16-ba kerülést.

Az eddigi rendszert már ismerjük, megszoktuk, elfogadtuk. Mióta csak Majort rendeznek a CS:GO történetében, a Top8 mindig megkapta a Legend státuszt. Ez automatikus Top16-ba jutást jelentett a következő Major alatt. Mostantól azonban semmi nincs kőbe vésve, automatikusan senkinek nem jár majd a Majorre jutás.

A rendszert az év második Major tornájától kezdve vezetnék be, ahova már pontszámok alapján jutnának ki a csapatok. Az első 2020-as Majort májusban, Rióban rendezi a Valve, itt már élne a pontgyűjtő rendszer. Ezen kívül még két versenyen lehetne pontokat szerezni.

Az a 8 csapat, aki ezen a három versenyen a legtöbb pontot gyűjti, automatikusan kijut a Majorre, megkapják a Legend státuszt.

Arról még nincs hír, hogy melyik két verseny számít majd bele a rioi Major mellett a pontrendszerbe. Azt viszont már kijelentette a Valve, hogy jó pár szabálynak meg kell felelni, ha valaki szeretné magáénak tudni az egyik ilyen “selejtezőt”:

  • július és szeptember között kell tartani a versenyt
  • legalább 24 csapatos versenynek kell lennie, melyből 16-ot a HLTV ranglista alapján kell meghívni
  • LAN résznek is kell lennie, legalább 8 csapattal

Ez a legnagyobb változás 2018 óta, mikor 16 csapatról 24-re bővítették a CS:GO Major létszámát. Szerintetek jó lesz így is a Major?

https://www.facebook.com/groups/huncsgo/

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

ArenaRacer DARK DESERT

129 990 Ft

Kosárba

129 990 Ft

Az ArenaRacer Dark Desert gamer szék megnövelt magassággal, ülőfelülettel és teherbírással rendelkezik, így nincs olyan gamer, akit ne tudna kiszolgálni! Designja tekintve az elegancia és modern vonalvezetés tökéletes ötvözete,... tovább »

129 990 Ft

Kosárba

  • Hinta funkció
  • Állítható háttámla
  • Állítható ülésmagasság
  • Két memóriapárnával a csomagban
  • Deformálódás tűrő hideghab
  • Tartós hidraulikus emelő
  • Rozsdamentes acél alkatrészek
  • Max. 180 kg terhelésig

Astralis Snapback Sapka

9 320 Ft

Kosárba

9 320 Ft

Astralis Snapback Világosszürke színvilága miatt, tökéletes kiegészítője lehet bármely egyéb Astralis szettednek. De önmagában is méltón képviseli a kedvenc csapatod.

  • snapback
  • Astralis
  • 6 paneles
  • világosszürke

Az Aldi nem volt a helyzet magaslatán, a csalódott vásárlók Facebookon fejezték ki nemtetszésüket.

Bár nem egy hosszú videó, de kiválóan jellemzi a videojáték-karakterek mozgását. A paródia igen népszerű lett a Twitteren.

Gyászol a filmes és a videojátékos világ. Elhunyt az egyik legkiemelkedőbb zeneszerző, az olasz Ennio Morricone. Több nagy sikerű videojátékba is készített zenét.

×