Riot Bellissimoh kicsit jobban beavatott minket a kiadó 2020-as skinekkel kapcsolatos terveibe.

Véget ért a Riot Games tematikus hete, aminek keretein belül vázolták a 2020-as terveket a fejlesztők. Minden napra jutott valami újdonság, az utolsó nap a skinek, az események és egyéb szórakoztató tartalmak kaptak reflektorfényt.

 

Riot Bellissimoh elárulta, az elmúlt két évben egyre több és több skint sikerült elkészítenie a kreatív csapatnak. A tavalyi évben elérték a 100 kiadott skint. Ezt a rekordot idén több, mint 120 skinnel szeretnék megdönteni!

Olyan karakterek kapnak 2020-ban skint, mint Xerath, Mordekaiser, Kindred, Rek’Sai, Vel’Koz, Karthus, Sion, Twitch, Taric, Pantheon, Nautilus, Trundle, Bard, Ornn, vagy éppen Taliyah.

A közkedvelt karakterek sem maradhattak ki a listából, biztosan jön skin Ezrealre, Luxra, Ahri és Kai’Sa-ra is.

Forrás: Riot Games

A Prestige Skinek gyártása sem áll le. Olyannyira nem, hogy már azt is tudjuk, kik azok a karakterek, akik a 2020-as szezon első félévében speciálist skint kapnak. Garen már most, a Mecha Kingdoms esemény keretein belül megkapja a maga Prestige kiadását, de mellette biztosan kap még Zyra, Zoe, Senna, Malphite és Lucian is.

Forrás: Youtube

A szórakoztató elemek között szó esett az átalakított Eternals funkcióról. Ez lényegében egy beépített Achievement rendszer lesz, ami minden karakter esetében más-más statisztikákat fog monitorozni.

S mint újonnan kiderült, akár Blue Essence-ért is kiválthatjuk!

Ez egy hatalmas hír, a közösség ugyanis korábban igencsak negatívan állt az Eternals-hoz, a Riot Games ugyanis kizárólag RP-ért akarta kínálni.

Zárásként Bellissimoh ledobta az atomot, még idén jönni fognak a speciális Announcer csomagok!

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×