Egy korábbi beszélgetés során magyar játékostársunk tudta meg, kik között lehet majd szavazni 2020-ban.

Az év eleji nagy bejelentések egyikében a Riot Games elárulta, idén is lehet majd szavazni a teljes felújítás alanyára. Vagyis hogy melyik LoL hős kapjon átfogó Visual and Gameplay Update-et a fejlesztőktől. Idén Volibear lett a győztes, de a vele szoros eredményt elérő Fiddlesticks is megkapja végül a teljes átalakítást. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a három hoppon maradt alany, Dr. Mundo, Nocturne és Shyvana kapnak egy új esélyt.

A Riot terve ugyanis még 2019-ben úgy szólt, hogy ezzel a három hőssel, és két új jelölttel indítják a szavazást.

A három kimaradt hős mellé tehát még két jelöltet kell állítania a Riotnak. Erről is van már persze infó, hogy kik a legerősebb jelöltek a részvételre. Reav3 tavaly még úgy vélte, hat hősnek van komoly esélye bekerülni a maradék két helyre.

Reav3 korábbi elmondása szerint tehát már kb megvannak a jelöltek, már csak le kell szűkíteni ötre a mezőnyt. Hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe elsőként, az persze rejtély. Vajon a legrégebbi karaktereket akarják felújítani? Vagy azokat, amiket a legkevesebbet használnak Rankeden? Vagy akikre egyébként is ráférne egy kis erősítés, mert képességeik mellett elhaladt az idő? Onnan pedig indulhat a szavazás a következő teljes felújítás alanyáról.

Ti kinek örülnétek a legjobban, a fenti listából?

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×