Az idei évben nagyszabású újdonságok érkeznek a League of Legends-be, a pályaátalakítások mellé két új VGU és mint kiderült, legalább két új hős is érkezik.

Épphogy csak megérkezett a League of Legends 148. hőse, Sett, a Riot Games máris bejelentette, mikorra várható a 149. és a 150.

 

Tematikus hetet tart a kiadó, minden egyes napra jut egy nagyobb bejelentés a 2020-as szezonra nézve. Szó volt már a játékmenetbeli újításokról, a kliens javításáról, hamarosan megjelenik a Clash, de már azt is tudjuk, hogy mikor vehetjük kezünkbe mobilon a TFT-t. Mindezek mellett regisztrálhattunk a Legends of Runeterra nyílt bétájára, ami január 24-én indul. Ezekhez csapódott hozzá a készülő VGU-k helyzetjelentése és Sett érkezése.

 

A legfrissebb fejlesztői naplóban azonban még tovább léptük. Riot Reav3 elhintette, az idei nyár rendhagyó lesz a League of Legends történetében.

Egy nagyszabású játékbeli esemény keretein belül érkezik ugyanis nem egy, hanem egyből két új hős!

A videóból az is kiderült, hogy az egyikőjük egy új Jungler karakter lesz, a másik pedig egy maszkos alak, aki „nem hajlandó meghalni”. Sajnos ennél többet nem árultak el a fejlesztő. Ám az szinte biztos, hogy senki sem akar majd lemaradni a nyári eseményről!

https://www.facebook.com/groups/lolhungary/

×