A Disney számára nagyon fontos volt, hogy Baby Yoda aranyos legyen, így jó sok pénzt is öltek abba, hogy így nézzen ki. A kis lény 5 millió dollárba került.

Az internet mondhatni megőrült a Baby Yoda megjelenése után. Bár sokat nem tudunk a kis lényről, a The Mandalorian rajongók többsége nagyon cukinak gondolja, így a mémáradatot nem tudta elkerülni.

Aki látta a sorozatot, az azt is tudja, hogy az évad utolsó epizódjában egy rohamosztagos megütötte a kis lényt, az említett rohamosztagost pedig Adam Pally színész játszotta. Adam nemrég a Televíziós Kritikusok Szövetségének sajtótájékoztatóján mesélt az említett jelenetről – írja a CinemaBland.

„Emlékszem az első felvételre, amikor meg kell ütnöm a Baby Yoda-t. Azt mondták: ennyi! Aztán Jon Favreau, aki az irodában nézte a monitort, lejött a díszletbe és azt mondta: Csak azt szeretném, hogy tudd: akit megütsz 5 millió dollárba került. Szóval bár azt kérem, hogy üsd meg, azért ezt szeretném, ha ezt tudnád. – Azt hiszem egy kicsi túl erősen ütöttem elsőre. Aztán a következő hármat el is vétettem, annyira izgultam” – mesélte Adam.

 

A legtöbb ember valóban megilletődne, ha arra kérik, hogy egy ilyen drága kelléket csapkodjon. Bár, ha valóban aggódnának miatta, talán ki is cserélhették volna valami más kellékre a zsákban. A The Mandalorian második évada egyébként 2020 őszére várható.

Szerinted is nagyon cuki lett Baby Yoda?

Kiemelt ajánlat

Endgame Gear XM1

16 090 Ft

Kosárba

16 090 Ft

Az XM-1 tervezésében aktívan részt vettek, az e-sport élvonalához tartozó veteránok is, így biztosak lehetünk benne, hogy nem csupán az ultrakönnyű felépítés, és a nagy sebességű adatfeldolgozás lesz segítségére a kezdő és... tovább »

16 090 Ft

Kosárba

A termékhez nem tartozik rövid leírás.

Az új Lunar New Year skinek között kép apró érdekességre figyeltek fel az Overwatch játékosok. Sombra fegyvere és Lúcio szalagja is folyamatosan változik.

Ahogy mindig, most is ingyen skin jár a Rainbow Six: Siege-ben az aktuális esemény alkalmából. A Road to S.I. Event és Battle Pass jutalomra hívjuk fel a figyelmet.

Egy Instagram filter használatával Budapest metróhálózatának 3D-s vizualizációja látható, amennyiben a hivatalos Metro logót szkenneljük.

×