Új év, új remények! Összeszedtük a szerkesztőségben, melyek lesznek szerintünk az idei év legfontosabb megjelenései.

Jó kis 2019-et tudhatunk magunk mögött, ám minden évértékelőhöz tartozik egy kitekintés is. Összebeszéltünk, hogy mik azok a játékok, amiket a legjobban várunk idén, és leszűkítettük egy tízes listára. Ezek között egyértelmű sorrendet nem tudunk meghatározni, úgyhogy a sorrend pusztán a megjelenési dátum sorrendjét tükrözi.

A megjelenési dátumok a cikk megjelenésének napján igaz állapotot tükrözik, esetenként a belinkelt előzetesekből még korábbi dátumot találhattok, de mindenütt jeleztük, ha valamilyen okból egyszer már tolva lett a dátum.

Warcraft III: Reforged – Január 28.

A Blizzard klasszikus RTS-e teljesen új köntöst kap idén. Eredetileg még tavalyra tervezték volna a megjelenést, ám végül egy picit túlcsúszott a dátum. A BlizzCon óta már éles a béta verzió azok számára, akik előrendelték a játékot, vagy részt vettek a rendezvényen. Ebben még egyelőre csak a multiplayer módok elérhetők.

Ám ne felejtsük el, hogy az egész játék új külsőt kap, így a single-player küldetéseken is új cutscene-ekkel mehetünk végig. Ráadásul a Reforged verzió kampánya kapásból tartalmazza majd az eredeti, Reign of Chaos és a Frozen Throne kiegészítő történetét is.

Mount & Blade II: Bannerlord – Március

A Mount & Blades sorozat hányattatott sorsú folytatása végre évek után kapott egy megjelenési dátumot – bár igaz, ez is még csak egy Early Access hozzáférést biztosít. Aki nem ismerné a sorozatot: a játék sajátos stratégiai játék, ahol a középkori hangulatot idéző harcokban úgy adunk parancsokat egységeinknek, hogy közben mi is a csatatéren állunk, és mi is harcolunk.

Mindezt kiegészíti egy komoly fizikai alapú harcrendszer (ahol még a lovunk sebessége is számít abban, mekkorát sebez a kardunk), komplex hadjáratok levezénylését segítő térképrendszer, városok és várak ostromai, ostromgépekkel, és egy RPG-ket idéző inventory-management rendszer. Arról nem is beszélve, hogy a modok végtelenül bővítik a lehetőségeket, és én fenntartom, hogy a játékhoz készült Game of Thrones mod a valaha készült legjobb játék George R. R. Martin világában.

Half-Life: Alyx – Március

Már igazából vicckategória volt, hogy érkezik-e a Half-Life folytatása, és ha igen, mikor. Amikor már mindenki feladta a reményt, a Valve mégis bejelentette a következő önálló játékot a Half-Life univerzumban. Itt a második részből megismert Alyxet irányíthatjuk a két játék közti időben – és ráadásul VR-ban.

A játék előzetese nagyon ígéretes, és egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy tényleg új szintre emelheti a VR játékélményt. Már csak azt kéne megoldani, hogy legyen a nappaliban elég hely a VR-hoz, meg hogy több játékos engedhesse meg, hogy headsetet vesz hozzá. Annyi biztos, hogy a játék bejelentése után azonnal elkapkodták a Valve Index VR headseteket.

Final Fantasy VII Remake – Március 3.

Kétség sem fér hozzá, hogy mind a mai napig a hetedik rész a legjobban kedvelt a Final Fantasy sorozatból. Olyan érzés, mintha a 2015-ös bejelentés egy örökkévalósággal ezelőtt történt volna, most, hogy végre ilyen közel jött a remake megjelenésének dátuma.

A remake ráadásul nem csak egy sima grafikai upgrade. A harcrendszer sokkal jobban hasonlít majd a FF XV harcrendszeréhez, valós idejű támadásokkal, védekezésekkel, de ezek kiegészülnek a köralapú harcrendszerből megismert különleges képességekkel. Fontos megjegyezni, hogy most márciusban csak a remake első része jelenik meg, mely csak a Midgarban játszódó történetet mutatja be. Ám a fejlesztők azt ígérik, jelentősen kibővítették ezt az eredetileg csak pár órás játékszakaszt, és komplett játéknyi élményt kapunk. (De amúgy nyugi, már készül a második rész is)

DOOM Eternal – Március 20.

A 2016-os Doom új lendületet hozott a franchise-nak, így a megkérdőjelezhetetlenül pozitív fogadtatás után nem is volt kérdés a folytatás. A Doom Eternal is még eredetileg 2019 novemberében érkezett volna, de végül ez a dátum is tolódott.

Az új részben a gameplay videók alapján a főhős Doom Guy ráadásul kap egy csomó új képességet, jobban megkapaszkodhatunk majd peremeken, még falakat is mászhatunk. Ezen kívül a bal csuklóra került egy bazi nagy penge, de még a shotgunra is kapunk egy méretes húskampót. Szóval lesz bőven újdonság az új részre is, de marad, amit szerettünk: a zene és a hentelés.

Cyberpunk 2077 – Április 16.

Erről kell egyáltalán bármit írnunk? Már évek óta tűkön ülünk, hogy végre kézbe vehessük a CD Projekt Red új játékát, és talán nem túlzás állítani, hogy már most januárban sejteni lehet, hogy ez lesz az év egyik legnagyobb megjelenése (hacsak nem érkezik idén a GTA VI…).

Az eredetileg asztali szerepjátékként létező Cyberpunk világra egy hatalmas méretű, komplex játékot terveznek a lengyel fejlesztők. És persze ha valaki nem kötötte volna össze, ők a Witcher sorozatért is felelős stúdió, tehát ha a Wild Hunt terjedelméből indulunk ki, legalább egy évre beköltözhetünk Night City utcáira…

Last of Us Part II – Május 29.

Egy újabb folytatás, aminek a hype-ja már évek óta épül. Az új rész végre folytatja a 2013-as sztorit, egy kis időugrással végre visszatérhetünk a játékok poszt-apokaliptikus világba.

Ráadásul a gameplayben is lesz újítás. Ellie sokkal bujkálósabb, rejtőzködős szerepet kap, amire szüksége is lesz, hiszen Seattle-ben a WLF kutyákkal járőrözik majd, és mindenkire azonnal támadnak… A megjelenési dátumot eredetileg február végére lőtték be, ám októberben végül felülírták, úgyhogy május végéig várnunk kell.

Watch Dogs: Legion – Valamikor április 1. után

A Watch Dogs harmadik részében Chicago és San Francisco után egy Brexit utáni Londonba látogathatunk el, a helyi DedSec tagjaként. Itt az aktivizmus és a szervezgetés áll majd a játék fókuszában.  A biztonságért felelő Albion biztonsági cég brutális módszerekkel veri le azokat, akik nem értenek egyet az autoriter rezsim gondolataival.

Úgyhogy a mi feladatunk lesz az ellenállás megszervezése, akik között ex-kémeket, robotépítő zseniket, box bajnokokat vagy akár kiöregedett bérgyilkosokat szedhetünk össze a csapatunkba. A játék eredetileg március 6-ai megjelenési dátummal lett bejelentve, ám végül tavaly októberben áttolták a megjelenést a „2021-es pénzügyi évre”, ami április 1-jével kezdődik. Természetesen a tény, hogy helyet kapott ezen a listán, arra utal, hogy reméljük, hogy azért még az idei naptári évben jelenik meg a játék…

Minecraft Dungeons – Valamikor áprilisban

A Microsoft már mióta megvette a Mojangot, azóta próbál valami többet kezdeni a Minecraft-tal. Az egyik lépése volt ennek a GPS alapú, Pokemon GO-ra emlékeztető Minecraft Earth, a másik pedig az ugyanebben a világban játszódó akció-RPG, a Minecraft Dungeons. A játék Unreal Engine 4 alatt készül, és valljuk be, meg is látszik rajta. Az eredeti játék formavilágát használva baromi hangulatos kis környezeteket építettek.

A játékélmény is jobban emlékeztet a Diablo játékokra, sokkal több tárgy, varázserő és hasonlók segítenek, hogy megtisztítsuk majd a címben is szereplő dungeon-öket. A megjelenési dátum egyelőre csak a hónapra van lekorlátozva, így csak annyi biztos, hogy valamikor áprilisban érkezik. A lenti trailer alapján még történetet is kapunk: egy magányos Illager rátalál egy szuper erős varázstárgyra, melynek segítségével bosszút áll a világon, amiért az kivetette magából. A mi feladatunk lesz megállítani az Illagert és a seregét…

Ghost of Tsushima – Egyelőre semmi pontos dátum

Az Infamous sorozat fejlesztői, a Sucker Punch még 2017-ben jelentette be új játékát, a Ghosts of Tsushimát. A feudális Japánban játszódó történet egy szamuráj útját mutatja be – és nagyjából ennyit tudunk biztosan a történetről.

Azt viszont az Infamous alapján is tudhatjuk, hogy baromi jó open-world játékélményt kapunk, komplex, szamurájokat idéző harcrendszerrel, és a legszebb japán fametszeteket idéző szín- és látványvilággal. Egyelőre nincs pontos megjelenési dátum, csak annyit tudni, hogy valamikor 2020 második vagy harmadik negyedévében érkezik.

 

Ti erről a listáról melyiket várjátok a legjobban? Kihagytunk esetleg valamit, ami szerinted megkerülhetetlen lesz 2020-ban? Írd meg nekünk kommentben!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×