Utánajártunk, hogy kik azok, akik egyre népszerűbbek a Twitch platformján.

Hihetetlen, milyen gyorsan elrepült a 2019-es év, ennek ellenére szerencsére sem tartalomban, sem pedig minőségben nem szenvedtünk hiányt. Noha a Mixer és a Facebook is egyre keményebben próbál kiharapni egy minél nagyobb szeletet a streaming birodalomból, ha élő adásokat akarunk nézni, akkor még mindig a Twitch az első, amit felcsapunk, ha minőségi tartalomra vágyunk. Épp ezért a Twitch statisztikáit vizsgáltuk az összesítés során, viszont most azon streamereket gyűjtöttük egy csokorba, akik lecsúsztak a toplistáról, ennek ellenére jókora nézőbázissal rendelkeznek.

A feltörekvők élmezőnye / Kép: sullygnome

A feltörekvő lista élmezőnyének élére Konti került, aki nem sokkal csúszott le a top 20-ról, pedig 2018-ban még a 6. helyen állt. A főként PUBG-ról ismert játékos 2134 órát streamelt 2019-ben, azaz átlagosan napi 6 órát töltött a kamerák előtt, ami simán felér egy teljes állással.

A 22. helyen pingvin_harcos áll, akinek a csatornáján 280 ezer órát töltöttek el a nézők. Pedig mindössze 868 órát streamelt, amit átlagosan 323 néző követett végig figyelemmel. Őt követi Magyarország egykori legnagyobb tradere, Tanár Úr, aki karrierjét CS:GO tradeléssel kezdte, de 2019-ben az ideje java részét PUBG-vel töltötte. A csatornáján 266 ezer órát töltöttek el, amihez 1438 óra közvetítés párosult.

Az utóbbi időben már nem olyan népszerűek a CS:GO közvetítések, mint korábban, az esporthuCS csatornájának így is sikerült 3 helyezést javítaniuk a 2018-as eredményeikhez képest. A 25. helyet pedig BTURBO húzta be, aki kétszer annyi időt töltött streameléssel, mint 2018-ban. Az ő csatornáján 238 ezer órát töltöttek el a nézők. Egy stream alatt pedig átlagosan 206 nézővel rendelkezett és mintegy 25 496 új követőre tett szert ezalatt.

A PUBG mellett Tanár Úr is rengeteg új játékot kipróbált 2019-ben / Kép: Twitch

A 26. helyezést egy új induló húzta be, aki nem más, mint Sunn, aki 1370 órát töltött streameléssel 2019-ben, ebből pedig 1040-et a Fortnite-ban nyomott le. A hirtelen népszerűségnövekedés már a követők gyarapodásából is látszik, ami nem kevesebb, mint 39 391 új nézőt jelentett. Könnyen lehet, hogy 2020-ban már sikerül bekerülnie a top 20-ba is.

A feltörekvők között Avid streamelte a legtöbbet, ennek ellenére a 27. helyezést sikerült behúznia. Avid 2018-ban még inkább a Fortnite streamjeiről volt ismert, 2019-re viszont tematikát váltott. Folyamatosan az újabbnál-újabb játékokat pörgeti, ritkán játszik kétszer ugyanazzal a játékkal. Őt követi Paresz a 28. helyen, aki a tavalyi stream karrierját 99%-ban League of Legends mellett töltötte.

Nem sokkal mögötte pedig Suri menetel, akit leginkább a GTA V streamekből ismerhetünk. Kereken 800 órát töltött közvetítéssel, amely során 23 885 új követővel lett gazdagabb, a csatornáját pedig 216 ezer órát töltöttek el nézői.

Paplovag már-már veteránnak számít a szakmában, ő is a YouTube platformján tett szert nagyobb ismertségre, de az élő közvetítéseit másokhoz hasonlóan a Twitch-nél zavarja le. Tavaly közel 1300 órát töltött a kamerák előtt, adásait pedig átlagosan 168-an követték figyelemmel.

A második hullám / Kép: sullygnome

A 31. helyre hazánk egyik legnépszerűbb World of Tanks streamere került, aki nem más, mint MrScheff. Ha bele akartok pillantani a WoT világába, vagy épp pár új trükköt szeretnétek ellesni, akkor érdemes ránézni MrScheff csatornájára.

Őt követi dr3dd és yeahunter, akiket gyakran láthatunk a TheVR-os srácokkal együtt, legtöbbször a Rainbow Six Siege streamek alatt. Viszont mindkettejük rengeteg új játékot próbált ki 2019-ben, így tökéletesen illik rájuk a variety streamer kifejezés.

MaTeXM8 szintén új csillag a listán, aki ideje java részét Fortnite-tal tölti, viszont az új követők számából látható, hogy a népszerűsége folyamatosan nő. 2019-ben 23 475 új követőre tett szert, a csatornáján pedig közel 200 ezer órát töltöttek el nézői.

A névváltás előtt még gamer.hu néven találkozhattunk a közvetítésekkel / Kép : Twitch

A metabrónak ezúttal már csak a 35. helyet sikerült behúzniuk, pedig 2018-ban még a 13. helyen álltak. Mindezt annak ellenére, hogy 2019-ben már kétszer annyit streameltek. A minőségi CS:GO közvetítések mellett viszont ezúttal már PUBG, a Fortnite és Clash Royale is feltűnt. Közvetítéseiket átlagosan 271 néző követte figyelemmel, a csatornán pedig 196 ezer órát töltöttek el a nézők.

A 36. helyet TsBlackiinek sikerült behúznia, akinek csatornáján 186 600 órát töltöttek el a nézők. Ideje java részét a League of Legends berkein belül töltötte. Csakúgy, mint az őt követő Kittina, akinél már az IRL szekció „Just Chatting” kategóriája is becsúszott jó pár alkalommal. A tavalyi év során 13 893 új követőre tett szert, ami igencsak szép szám. Átlagosan pedig 303-an követték figyelemmel az élő közvetítéseit.

A 38. helyen ismét egy vérbeli variety streamer áll, caucher személyében, akinek noha a PUBG volt a kedvenc játéka, emellett számtalan másik címet pörgetett ki az év során. Őt követi a YouTube-on is nagy ismertségnek örvendő BENIIPOWA, aki 2019-ben sem vitte túlzásba a streamelést, hiszen mintegy 124 órát töltött élő közvetítéssel. Ezeket viszont átlagosan 1326 néző követte, 24 390 új követővel gazdagodott és 165 ezer órát töltöttek el a csatornáján. Ő biztosan bekerülhetne a legnépszerűbb streamerek közé, ha kicsit több időt töltene a platformon.

A listánk utolsó befutója pedig szintén egy PUBG streamer, crappa személyében, aki 1740 órát töltött közvetítéssel. Ezalatt 8875 új követőre tett szert, csatornáján pedig 161 ezer órát töltöttek el nézői.

Gratulálunk mindenkinek és további sikereket kívánunk a jövőben is!

Borítókép: Paplovag, TanarUr, Kittina, BTURBO instagram

Ezt olvastad már?

Őket néztük a legtöbbet! – 2019 legnézettebb magyar streamerei

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×