A kínai fejlesztőcsapat, a TipsWorks szentül hiszi, hogy a Dark Souls mechanika működőképes mobilon is.

A TipsWorks névre hallgató kínai fejlesztőcsapat alapítója úgy véli, hogy a Dark Souls mechanikája mobileszközön is működőképes lehet. Ezt most legújabb játékával szeretné bebizonyítani, ami január 16-án jelenik meg, és a Pascal’s Wager címet viseli – írja a TheGamer.

A Dark Soul játékok valóban fontos szerepet játszottak sok játékos életében PC-n, illetve konzolokon az elmúlt évtizedben. A műfaj azonban mobilon nem igazán jutott előre. Talán az Infinity Blade sorozat volt műfajában hasonló, de például azt az Apple Store-ból pont tavaly év végén távolította el az Epic Games.

Persze nem nehéz belátni, hogy miért nehéz ezt megvalósítani mobilon. A souls játékok nehézségét sok esetben az okozza, hogy nagyon fontos a pontos mozgás, a jó időzítés, ami talán érintőképernyőn nehezen kivitelezhető. Yang Yang, a TipsWorks alapítója a GamesIndustry munkatársaival beszélgetett nemrég a témáról. Yang szerint az irányítás kérdése részben megoldódott mobilon azzal, hogy egyre többen használják a mobilos kontrollereket.

„Szerintem ez egy nagyon nagy változás. Egyre több ember előszeretettel használja a kontrollereket” – mondta. Yang szerint mind a betöltési idő, mint a grafikai szint megoldható már mobilokon is.

 

A Pascal’s Wager című játék ezt próbálja bebizonyítani, melyet Yang több játékosnak megmutatott már anélkül, hogy a platformot elárulta volna. Sokan állítólag nagyon meglepődtek, hogy ez egy mobiljáték. Yang szerint a nyugati közönség addig nem foglalkozik a platformmal, amíg a játék minősége lenyűgözi őket.

„Csak azt nézik, hogy milyen a grafika, milyen a játékmenet minősége, vagy a karakterek kialakítása. Bízom benne, hogy sokan ki akarják majd próbálni” – tette hozzá.

A Pascal’s Wager iOS és az Android rendszeren is elérhető lesz, bár Yang szerint az Android verzió olyan problémákat került szembe, amelyekkel az iOS verzió nem. Ezen tehát még van mit dolgozni. A játék egyébként 6.99 dollár, azaz kb. 2 ezer forint, és már előrendelhető az Apple App Store-ban.

Te lehet souls játékokat játszani mobilon?

https://www.facebook.com/groups/mobilgamer/

×