Újdonságból ezúttal nem lesz hiány!

Nagyon úgy fest, hogy a Tencentnek ismét sikerült meglepnie bennünket, ugyanis a korábban kiszivárgott 10-i dátum helyett már a mai napon elérhetővé tették a legújabb frissítést.

Többek között új pálya, új Pass és egy új játékmód is helyet kapott a 0.16.5-ben.

Új jármű: Könnyű hómobil

Új jármű érkezett, a könnyű hómobil személyében, amit kizárólag Vikendin lesz megtalálható, ami nem csoda, tekintve, hogy havas tájakra tervezték. A könnyű hómobilban két fő utazhat.  Az új járművel pedig könnyebben manőverezhetünk, mindemellett gyorsabb elődjeinél. Mindezek mellett kivették a korábbi kétszemélyes hómobilt a pályáról.

Szezon összefoglaló

Minden játékos megkapja a saját szezon végi összefoglalóját, amiben a saját, illetve a barátai 10. szezonban elért eredményei tekinthetők meg. A játékstílustól és az eredményektől függően ezúttal is mindenki kap majd egy osztályzatot.

Vadiúj Domination mód, új pályával

Harc a bázisért / Kép: Tencent

A frissítéssel egy új játékmód is érkezett, amit a fejlesztők „Domination” névre kereszteltek. Ezt leginkább úgy kell elképzelni, mint egy klasszikus „Capture the Flag” játékmódot. A lényeg, hogy a játékosokat két csapatra osztja (4-4 fő), a pályán pedig 3 bázis található, amelyeket ha elfoglalja az egyik csapat, az nyeri a mérkőzést. A bázisokat random helyezi el a rendszer, illetve nem csak elfoglalni, hanem vissza is lehet foglalni a területeket.

Egész pofás az új pálya / Kép: Tencent

Ezzel együtt egy új pálya is érkezik a „Town” személyében. Ami ahogyan a nevéből is sejthető, egy kisvárost takar. Ez egy realisztikus, búvóhelyekkel teli pálya, ami szerethető dizájnt kapott.

Visszatér a Warehouse az Aréna módba

A korábban debütált Warehouse visszatér, méghozzá egy tréningpálya formájában. Így az új játékosok is hamar beletanulhatnak a fegyverharcokba, és könnyebben elsajátíthatják a fegyverek kezelését. Ennek megfelelően a földön rengeteg fegyvert helyeztek el, amelyek közül bátran mazsolázhatnak a gyakorolni vágyók.

Ismerős, ugye? / Kép: Tencent

Mindemellett a Groza erejét kicsit visszavették, kizárólag az Aréna módban. Az említett fegyver sebzése 48-ról 45-re módosult.

Íme a Royale Pass: Operation Tomorrow

Az első hivatalos kép az új Pass tartalmáról / Kép :Tencent

Új küldetések, új jutalmak és egy temérdek új futurisztikus skin érkezik. Ezeket szokás szerint nem leplezte le előre a Tencent, de ebben a cikkünkben az összes skint megtaláljátok.

Extra jutalmak

Azok, akik január 9 és 15 között felrakják az új verziót (és természetesen bejelentkeznek), azok extra jutalomban részesülnek:

  • 20 Silver
  • 2,000 BP
  • 1 kék ejtőernyő

A frissítés 0,14 GB-ot foglal Androidon és 0,17 GB-ot iOS-en.

Forrás: PUBG Mobile

https://www.facebook.com/groups/pubgmobilkozosseg/

×