Mégsem annyival növelték a spawn rate-et, mint mondták.

Nemrég írtunk róla, hogy a január 7-ei karbantartás alkalmával tökéletesítették a loot balanszt, ennek megfelelően változtattak a spawn rate-en. A probléma csupán az, hogy nem annyival, mint korábban állították, erre ráadásul 2 nappal később jöttek rá, így most utólag számoltak be a változtatásokról.

Erangel

  • Az AR spawnt megemelték 20 %-kal
  • A pisztolyok és a benzines kanna spawnjait enyhén csökkentették

Miramar

  • Általánosan 22 %-kal növelték a loot spawnt
  • Mindemellett 22 %-kal növelték az AR-ek spawnját
    • Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag 44%-kal több AR spawnol a pályán

Egyelőre csupán a PC verzió kapta meg a frissítést, de hamarosan a konzolokra is megérkezik a balansz javítás.

A frissítés pikantériáját ezúttal is a fejlesztők kommunikációja adta meg, ők ugyanis az átláthatóság jegyében osztották meg a fentebbi információkat, azaz hogy senki ne maradjon le a változásokról.

Az átlátható, tiszta kommunikáció viszont valahol ott kezdődne, ha mondjuk pontosan megadnák a változtatások mértékét.

Azzal ugyanis nem tudunk túl sokat kezdeni, hogy „enyhén csökkentették” bizonyos tárgyak spawnját. Egy aktuális loot megoszlási táblázatnak mondjuk jobban tudtunk volna örülni, amúgy is rég láttuk már hasonlót. Azt ki sem emelem, hogy ezúttal sem sem kértek elnézést a félreinformálásért. Nem is kellene messze menni, ha a megfelelő kommunikációról van szó, a Tencent ugyanis gyakran már az update előtt közli az új patch notes-t. a PUBG Mobile-hoz.

Forrás: PUBG Corp.
A borítókép csupán illusztráció

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

×