Az egyik legfontosabb mobility skillt ezentúl közel kétszer annyit használhatjuk majd a meccseken.

D.Va nem sok fejtörést okozott mostanában a fejlesztőknek. 2019-ben összesen 2 alkalommal kellett hozzányúlni a karakterhez, ezek is egyaránt bug fixek voltak. Balance Update-ben legutóbb 2018 decemberében változtattak rajta, akkor a Mech alapsebzését növelték meg 24-ről 26-ra.

Most azonban ismét jön egy buff, ráadásul ezúttal egy igencsak komoly erősítésre számíthatunk.

A hivatalos fórumon Josh Noh, az Overwatch egyik fejlesztője spoilerezte el, mi várhat D.Va-ra a jövőben.

Az eddig 5 másodperces cooldownnal rendelkező Booster újratöltési idejét 3 másodpercre csökkentenék a közeljövőben. Elsőre szinte brutálisnak hangzik a majdnem megfelezett időtartam, de a fejlesztők szerint kipróbálták, és egyáltalán nem vészes. A karakter egyik legfontosabb mobility skilljéről beszélünk, mely kiválóan működik együtt a Defense Matrix képességgel, ezek segítségével a középtávoli harcokból is sokkal jobban ki tudja majd venni a részét D.Va. Majdnem kétszer annyi alkalommal, mint eddig.

Az 1.45 Patch érkezése már a küszöbön, így vélhetően ebbe még nem kerül majd bele D.Va újragondolt Boostere, de a jövőben nyugodtan számíthatunk erre az erősítésre.

×