A CES technológiai kiállításon a Disney is előadást tartott a készülő Avatar 2 kapcsán. Sőt, bemutattak egy Avatar témájú Mercedest is.

A Disney és a rendező James Cameron a CES rendezvényen mutatta be a nagy sikerű Avatar című film folytatásának képeit. A 2021-ben megjelenő filmet Cameron már korábban is technikai csodának tartotta, ami szerinte minden bevételi rekordot megdönt majd, megelőzve a Bosszúállók: Vágjáték című alkotást – írja a Techradar.

Az Avatar 2 történetéről egyelőre nem sokat tudni, ha csak nem azt, hogy a korábbi szereplők visszatérnek. A most megjelent képek viszont adnak némi lehetőséget arra, hogy tippeljünk. A képek alapján hangsúlyt kap a víz a folytatásban, valószínűleg egy vízi világot mutatnak majd be.

Az biztos, hogy a film készítésekor a rendező minden technikai lehetőséget bevet majd, amit a kor nyújtani tud. Tette ezt az első rész készítésekor is, hiszen 2009-ben is rengeteget időt, energiát fektettek abba, hogy kihasználják a technológia adta lehetőségeket. Akkor több évig tartott a forgatás, részben azért, hogy minden vizuális élmény tökéletes legyen, részben pedig azért, mert egy külön nyelvet alkottak egy nyelvészprofesszor segítéségével. Valószínűleg tehát technológiai bravúr terén a második rész sem panaszkodhat majd.

Közben Cameron bejelentette az Avatar partnerséget a Mercedes-Benzel, bemutatva a futurisztikus Vision AVTR koncepcióautót.

Kép forrása: Daimler

Neked hogy tetszenek a friss Avatar képek?

×