Egy nemrég megjelent tanulmány szerint kompetitív szinten is igen fontos a pozitív szemlélet, ez ugyanis befolyásolhatja a játékban elért eredményeket.

Az általánosan elfogadott tény, hogy a magabiztosság nagyon fontos a sportban. Nemrégiben egy új kutatás jelent meg, mely szerint ez különösen igaz a kompetitív videojáték-szférára is. Az önbizalom és a pozitív hozzáállás ezek szerint nagyban befolyásolja, hogy mennyire lehetünk sikeresek például az esportban. A Sport és Testmozgás Pszichológiája című kutatássorozat új számában megjelent eredmények alapját részben nyolcvankét 18 és 32 év közötti résztvevő adja, akik CS:GO-ban azért harcoltak, hogy magas szintű botokat gyorsabban öljenek meg, mint versenytársaik – derül ki az összefoglaló cikkből.

Maciej Behnke, a lengyel Adam Mickiewicz Egyetem Pszichofiziológiai és Egészségügyi tanszékének vezetője elmondta: a botok használatának célja az volt, hogy korlátozzák a játékosokra gyakorolt külső tényezők hatását. A verseny nyerteseinek pénznyereményt ajánlottak fel, ami nyomást gyakorolt, illetve motivációit adhatott. A játékosok minden kör után értékelést kaptak teljesítményükről, a kutatók néhány játékosnak azt is megmondták, jobban vagy rosszabbul teljesítettek, függetlenül attól, hogy hogyan teljesítettek valójában. Ezzel próbálták kedvüket növelni, vagy épp elrontani, megfigyelve a későbbi teljesítményt.

Mint kiderült a megközelítésnek segítségével a játékosok saját megítélése megváltott, de maga a teljesítmény valójában nem. Az inkább azt tükrözte, hogyan álltak hozzá eredetileg a játékhoz és saját teljesítményükhöz. A következtetést segítette egy másik kutatás is, melyet Behnke és társa 241 férfi FIFA játékossal végzett. Utóbbi tanulmány a mérkőzések előtti érzelmek teljesítményre gyakorolt hatását hivatott vizsgálni. Itt a játékosoknak minden meccs előtt videót mutattak, melyek a szórakozást, a haragot, a szomorúságot vagy épp a lelkesedést reprezentálták.

Kép forrása: TechRadar

A negatív érzelmek, mint például a harag, nem vezettek sikerhez a játékban, ám a pozitív érzelmek „növelték a játékosok motivációját”, és arra késztették őket, hogy jobb pontszámokat érjenek el.

„A játékosokat igenis érdekli, hogy mi segít nekik jobban teljesíteni” – mondta Behnke az eredményekről.

Lukasz Kaczmarek, az esportkutatásban közreműködő munkatárs azt mondja: egyesek számára meglepő lehet a kapcsolat a pozitív érzelmek és kompetitív gamerek motivációja között.

„A legtöbb ember (beleértve a kutatókat is), aki nem ismeri az esportot vagy a játékokat, azt gondolhatja, hogy a játékok motivációja inkább az erőszak, a harag és hasonlók. Ez nem igaz” – mondta Kaczmarek.

Behnke és Kaczmarek a jövőben szeretnék kibővíteni a kutatást.

„Minden tele van olyan tanulmánnyal, amely a játékoslét sötét oldalát vizsgálja. Nem szabad elfelejtenünk ugyanakkor annak pozitív aspektusait sem” – mondta. A két kutató szerint a kezdeményezés új utakat nyithat meg az olyan területek tanulmányozásában, mint a esport.

„Ez a kutatási eredmény nemcsak a játékosok számára lehet érdekes, de az érzelmek, a pszichofiziológia és a szociálpszichológia kutatói számára is” – tette hozzá a két kutató.

Mit tanulhattunk ebből?

A kutatás egyértelműen rávilágít tehát arra, hogy bizony a magabiztosság, a pozitív hozzáállás igenis segít a koncentrációban, aminek segítségével jobb teljesítmény érhető el a játékokban. Ami ez alapján kevésbé segít, az az a rage (düh), amit sok játékos egyszerűen képtelen elengedni, amennyiben nem sikerül valami. A pozitív hozzáállás, valamint a nyugodt, kiegyensúlyozott önértékelés tehát ugyanolyan fontos a játékokban, mint az élet minden területén. A teljes kutatás elolvasható a Sciencedirect oldalán.

Neked is jobban megy a játék, ha pozitívan állsz hozzá?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×