Az IHS Markit technológiai elemzője beleásta magát a következő konzolgeneráció csatájába, egy évvel a megjelenés előtt PlayStation győzelmet jósol.

A Sony jobban örülhet majd az év végén, mint a Microsoft, ezt jósolja legalábbis az IHS Markit elemzője. Piers Harding-Rolls, a gaming fejlődésére szakosodott technológiai elemző úgy véli a PlayStation következő generációja közkedveltebb lesz a megjelenésekor, mint a nemrég bejelentett Xbox Series X.

Nos, tekintve, hogy a PS4 sikeresebb volt az Xbox One-nál, mindez nem egy túlságosan rizikós kijelentés. Az viszont érdekes Harding-Rolls jelentésében, hogy véleménye és meglévő adatai szerint mindkét kiadó következő generációja jobban fog teljesíteni a megjelenéskor, mint a jelenlegi. Vagyis úgy látja, hogy a PlayStation 5 és Xbox Series X gépekből több fog elkelni 2020-ban, mint PlayStation 4-ből és Xbox One-ból 2013-ban.

„Úgy gondolom, hogy a PlayStation 5 jobb eladási számokat fog produkálni 2020-ban, mint az Xbox Series X. Ám mindkét platform jobban fog teljesíteni, mint 2013-ban, az aktuális generációk megjelenésekor. A kulcs pedig a korábbi generációkkal való kompatibilitás lesz!”

Ha sikerül újból visszahozni azokat az időket, amikor az új gépünkön a régi játékainkat is nyugodt szívvel futtathattuk, akkor tényleg hátrányból indul a Microsoft új gépezete. A következő faktor, ami még változtathat az eredményen, az az árcédula. Piers Harding-Rolls úgy gondolja, hogy a jelenlegi technológiai újítások nem lesznek olcsók, az új konzolok emiatt pedig drágábbak lesznek a megjelenéskor, mint a korábbiak voltak.

A PlayStation 4 négyszáz dolláros áron – körülbelül 120 ezer forint – robbant be a piacra, ennél mind a PlayStation 5, mind pedig az Xbox Series X várhatóan drágább lesz.

Érdekesség, hogy az elemző szerint a Microsoft ennek következtében elképzelhető, hogy beleáll egy duális piaci stratégiába, vagyis úgy próbálják majd megfogni a Sony eladásait, hogy egy olcsóbb, ám gyengébb új generációs Xbox-ot is piacra dobnak a megjelenéskor. Ezt a modellt biztosan nem fogja követni a Sony, a vásárlók terelésére, meg véleménye szerint számtalan jobb marketinghúzás létezik.

Ezzel összességében egyet tudunk érteni, ha a Microsoft tényleg több verzióval készül, bizony nehéz lesz vázolni a vásárlóknak, hogy a gyengébb, vagy erősebb gépet válasszák, a Sony-nak így sokkal könnyebb dolga lesz, mert csak egyetlen gépről kell nyerő piaci stratégiát készíteni.

Egy biztos, decemberben minden kiderül!

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×