Egy újabb Fortnite bug, ami miatt simán meghalhatunk? Már fel sem tudunk háborodni a dolgon, annyi van belőlük. Ez persze valahol érthető, hiszen a Fortnite egy rendkívül összetett játék, bonyolult renderelési elvárásokkal. A sok fal amit megépítünk annyira egyedi játékelem, hogy bőven bennük van a programozási hiba lehetősége.
Az egyik legújabb és legbosszantóbb Fortnite hiba most ismét ennek köszönhető.
Egy Reddit felhasználó indította el a lavinát a láthatatlan padló hibájáról, amit azóta rengetegen kipróbáltak, és megerősítették létezését:
Az eredmény egy láthatatlan padló elem a fejed fölött, amiről csak te tudsz. Az ellenfelek tiszta célpontnak fognak hinni, de valójában a láthatatlan elem felfogja a lövéseket.
Ha tehát tapasztaltál már hasonlót, hogy egy tiszta célpontra rálőve mégis falba ütközött a lövésed, most már tudod, miért történt.
A hiba létezését kár lenne a szőnyeg alá söpörni, hiszen mostantól a legtöbb meccsen számolni kell vele. Ha pedig 2020-ban is szeretnétek minél több győzelmet összehozni, akkor tudni róla, mivel lephetnek meg az ellenfelek. Használatát azonban senkinek sem javasoljuk, maximum Creative Mode-ban egy kipróbálás erejéig, hogy jobban megértsétek a működését.
Reméljük az Epic Games is felfigyel a hibára, és amilyen hamar csak lehet, kijavítja ezt a bosszantó bugot.
2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…
Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…