Miért imádja mindenki a The Mandaloriant? – 3+1 ok, amiért a Disney+ sorozata szerethetőbb a filmeknél

A Skywalker-saga hivatalosan is lezárult a nemrég mozikba került kilencedik Star Wars epizóddal. A George Lucas által megálmodott messzi-messzi galaxis azonban jóval többet tartogat még a számunkra annál, amit az eddigi filmekben, vagy animációs sorozatokban láttunk. Ebbe enged egy kis bepillantást a Disney+ első élőszereplős Star Wars-szériája, a The Mandalorian is. A nyolc epizóddal készült első évad már eleve rövidnek tűnik az általában tizenkét, vagy huszonkét részes drámasorozatokhoz képest. Tovább csökkenti a műsoridőt az egyes részek hossza, ami nem nagyon haladja meg a fél órát.

Ezt nézői szemmel tekinthetjük kínzásnak is, hiszen mire elmerülnénk a sztoriban már csak azt vesszük észre, hogy vége is van. Alkotói szempontból is megnehezíti azonban a készítők dolgát, hiszen szigorú időbeosztáshoz kell tartaniuk magukat ahhoz, hogy minden szükséges információt belesűrítsenek egy epizódba. A The Mandalorian mégsem tűnik egyetlen pillanatra sem összecsapottnak és egy fél órás epizód alatt több együttérzést képes kiváltani a rajongókból, mint némelyik új generációs Star Wars mozi két óra alatt. Ha mindez nem lenne elég magyarázat rá, hogy miért imádja mindenki a Jon Favreau (Vasember, Az oroszlánkirály) pártfogásában, Pedro Pascal főszereplésével készül sorozatot, most összegyűjtöttünk még néhány indokot.

Nem egy szokványos Star Wars történet

A Jedik, Sith-ek és Skywalkerek körül forgó filmes és animációs univerzumok után igazi felüdülés megismerni a galaxis egy kevésbé ismert szegletét. Minderre pedig egy olyan főszereplő szemszögén keresztül nyílik lehetőségünk, aki szívből megveti az Erő mindkét oldalát. Nincsenek benne hercegnők, óriási űrflották és világmegmentő küldetések. Még a főhősről sem jelenthetjük ki, hogy egyértelműen a jófiúk közé tartozna, mert bőven van rá lehetőségünk, hogy bepillanthassunk a sötétebb pillanataiba is.

Mando nem egy tipikus antihős

Pedro Pascal karaktere, aki nemes egyszerűséggel csak a Mando nevet kapta nem egy egysíkú személyiség. Azt már az első részek világosan a néző tudomására hozzák, hogy a sorozat főszereplője a látszat ellenére bizony nem egy fényes páncélú lovag. A mandaloriaiak ugyanakkor szigorú becsületkódex szerint élnek, ami minden napjukat meghatározza. A múltjukba, a vallásuk részleteibe, a droidok és birodalmiak ellen érzett végtelen gyűlöletük miértjeibe többször is van alkalmunk belenézni, a visszatekintések azonban nem törik meg az események fonalát, inkább csak árnyalják azokat.

Ezek segítségével ismerhetjük meg jobban a főhős mozgatórugóit és a cselekedetei mögött álló okokat. Az például már az első részből kiderül, hogy Mando messze nem bajtársai kedvence, ha a szükség úgy kívánja, mégis bármelyikük kész a világgal is szembefordulni, hogy segítsen neki, hiszen ezt diktálja a becsületük.

Valódi western sztori az űrben

A The Mandalorian első képkockái egyértelművé teszik a párhuzamokat a régi western filmekkel. Ahogy a hős megjelenik a kocsma ajtajában, mögötte a lemenő nap fénye, keze finoman a fegyvere felé mozdul az elhalkuló beszélgetés hatására. Ezt az érzést végig sikerül fenntartania a szériának még a látványos lézercsaták közepette is, amiben nagy szerepet játszik a zenei aláfestés.

A sorozat egyik legjobb eleme ugyanis a zene, amit nem John Williams írt ugyan, nem hasonlít a Star Wars filmek főcímére, mégis tökéletes összhangot alkot velük.

“Baby Yoda”

Mivel a The Mandalorian története öt évvel A Jedi visszatér eseményei, vagyis a Birodalom bukása és Yoda mester halála után játszódik, így nem beszélhetünk Yoda bébi verziójáról. Hacsak nem volt szerepe a klónozásnak is ennek az ötven éves csecsemőnek a megalkotásában. Információk hiányában arról, hogy mi is pontosan Yoda fajának megnevezése azonban egyszerűbb “Baby Yoda”-ként hivatkozni napjaink egyik legnagyobb internetes szenzációjára.

Az, hogy őt miért imádja mindenki egyszerű evolúciós okokkal magyarázható. A nagy szemek, pici orr és kerek arc egy ártatlan emberi csecsemőre emlékeztet minket, aki védelemre szorul. Ezt jól kiegészítik Yoda nagy fülei és a dráma középpontjában álló gyerek gügyögése, totyogó mozgása is, aminek hatására az egyik legaranyosabb karakternek kiálthatjuk ki.

Nem “Baby Yoda” tehát az egyetlen oka a The Mandaloriant körülvevő rajongásnak, de azért elég nagy szerepe van benne. Pusztán a cuki, zöld földönkívüli baba azonban nem lenne elég hozzá, hogy nézők ezreit ültesse le minden héten a képernyők elé, ha a történet, a színészi játék és a látványvilág nem olyan lenne, amilyen.