Az előzetes jelzések szerint a legrosszabbra kell készülnünk.

Nemrég már lélekben kezdtünk felkészülni a memóriamodulok áremelésére, amire az elemzők már korábban figyelmeztettek, viszont úgy tűnik, jóval nagyobb a baj. Egy rendkívül szomorú hírrel sokkolta ma az ipart a DigiTimes. Az elemzők szerint 40%-os áremelkedés várható idén a NAND chipek piacán, mindezt pedig egy belsős informátor információira alapozzák. A forrás valószínűleg a legnagyobb gyártók valamelyikétől érkezhetett, azt viszont nem tudni, hogy az SK Hynix, a Micron vagy a Samsung alkalmazottja csöpögtette az információkat.

Az már megjósolható volt, hogy idén érkezik az áremelés, ugyanis a kartellbotrányba keveredett memóriagyártók jó ideje nem emeltek árat, talán épp a kormányzati vizsgálódásoknak köszönhetően, viszont ez a jövőben változik. Nemrég a Samsung közleményt adott ki, amiben azt ecsetelték, hogy az egyik memóriagyárukban egy egyperces kiesésnek köszönhetően óriási veszteséget szenvedett el a gyártó.

Már ezek alapján is a levegőben lehet az áremelkedés, ami ha megindul, a hardveripar számos területére kiterjedhet.

Csak hogy pár példát említsünk: a memóriamodulok, SD kártyák, videókártyák és SSD meghajtók mind-mind érintettek az ügyben. Ezen felül pedig akár a mobiltelefonok piacán is megérezhető lesz majd a drágulás. Szóval érdemes még most betárazni az említett hardverekből, mielőtt 40%-kal többet kérnének el értük.

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×