William “Amnesiac” Barton, profi Hearthstone játékos bejelentette visszavonulását a profi színtérről. Egy darabig most nem fog játszani.

Amnesiac volt az egyik legfiatalabb Hearthstone játékos az esportban, ám most mégis úgy döntött szakít a játékkal. A bejelentésre Twitter odalán került sor, ahol december 30-án azt írta:

„Nagyon nehéz megválni valamitől, ami az elmúlt 5 évben meghatározta az életemet. Az esport túlzás nélkül rengeteg új lehetőséget és tapasztalatot adott nekem. Az utóbbi időben elveszett a tűz. Nem veszek részt a Grandmasters következő szezonjában sem, és nem is fogok játszani a játékkal. Félelmetes, hogy az életem ilyen jelentős részét felfüggesztem, legalábbis egy időre” – mesélte.

Amnesiac még december elején lépett ki a Tempo Storm szervezetéből, de akkor azt mondta szabadúszóként folytatja, illetve csapatot keres – írja a Dexerto.

Kép forrása: GosuGamers

Amnesiac az egyik legfiatalabb versenyző volt a Major Hearthstone bajnokságokon. Intelligens és analitikus hozzáállással 15 éves korában megnyerte az észak-amerikai régió legnagyobb bajnokságát. Széles körben úgy vélik, hogy az egyik legjobb játékos a világon. Jelenleg 19 éves.

Te figyelemmel kísérted pályafutását?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×