Már jó ideje tudjuk, hogy december 20-a hivatalos Witcher premiere, de mit jelent ez pontosan? Aznap este, éjjel, reggel, vagy mikor nézhetjük?

A PCGamesN hiánypótló riportban vezette le az elméletét. A Netflix általában az Egyesült Államok nyugati parti időzónája szerint éjfélkor szokta közzétenni a sorozatokat, azaz ha átszámoljuk, a Witcher valószínűleg magyar idő szerint december 20-án reggel 9-kor lesz elérhető mind a 8 epizód.

Igen, ezt is tudjuk amúgy, hiszen a sorozat készítője, Lauren Hissrich megosztotta ezt az infót még nyáron a Twitterén. Úgyhogy nem lesznek sajnos heti Witcher-kibeszélő posztok Redditen, cserébe viszont egyben ledarálhatjuk az egészet (főleg az, aki pénteken nem dolgozik).

Most már tehát mindent tudtok. Ha mindenképp szeretnétek a legelsők között végigszaladni a sorozaton, nem érdemes fennmaradni éjfélig – valószínűleg kényelmes időben is kellhettek. Annyit már néhány előzetes véleményből tudunk, hogy a kritikusok többségének tetszett a sorozat, úgyhogy attól remélhetőleg nem kell tartani, hogy csalódnátok.

 

Valószínűleg amúgy egy jó ideig ez lesz az egyetlen Witcher-tartalom amit kapni fogunk: a játékokért felelős CD Projekt Red épp teljesen el van foglalva a jövőre érkező Cyberpunk 2077-tel, és még feltételezgetéseken vagy pletykán túl, semmi hír nincs egy negyedik játékról.

Ti mikor fogjátok végignézni a sorozatot?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×