Kifejezetten erősre sikeredett a 2019-es Game Awards.

Jól láthatóan egyre nagyobb figyelmet kap a „videójátékos Oscar”, így több kiadó is erre a gálára tartogatja a nagyobb bejelentéseit. Ennek fényében a nagyobb expók nívója egy kicsit megrogyott, ám szerencsére még így is egészen jól eloszlottak az eget rengető bemutatók idén.

A Microsoft egyértelműen ráfeszült a Game Awards-ra, érezték, hogy valami nagyot kell alkotniuk, ugyanis a Sony már egy ideje hivatalosan is bejelentette, jövő karácsonykor (2020) érkezik a következő konzolgenerációjuk, a PlayStation 5. Ennyi elég volt ahhoz, hogy az Xbox is új irányt vegyen, szintén jövő télen kerül ki a boltok polcaira az Xbox Series X, ami már most úgy fest, hogy komoly kihívója lehet a PlayStationnek. Főleg, hogy az Xbox Series X meg is kapta az első játékbejelentését, a nagy sikerű Hellblade folytatását, a Senua’s Saga: Hellblade 2-t.

S ha már arról beszélünk, hogy egymásnak feszülnek az új generációk, akkor a PlayStation 5 is villantott valamit, méghozzá a Godfallt.

A gigászi bemutatók mellett szerencsére kaptunk kisebb, ám egyáltalán nem elhanyagolható bejelentéseket is, ilyen volt többek között a Wolf Among Us 2 érkezése is. A Telltale Games korábban már elkaszálta a projektet, ám most úgy tűnik, hogy felélesztik, a rajongók legnagyobb örömére!

A videójáték-történet szempontjából mérföldkő lehet a Bandai Namco által fejlesztett Fast & Furious (Halálos Iramban) érkezése, ami a főszereplők, Vin Diesel és Michelle Rodriguez elmondása szerint a filmsorozat Spin-Off címeként fog szolgálni. Vagyis eljutottunk végre arra a pontra, hogy nem gyenge filmadaptációkkal próbálkoznak a kiadók, hanem egy játék szerves részévé válik egy filmes univerzumnak.

Ez körülbelül olyan, mintha a John Wick negyedik része játék formájában jelenne meg, ami valljuk be, meglehetősen erős!

Nektek melyik volt a kedvenc Game Awards pillanatotok az idén?

×