Mától az egész világon elérhető a Minecraft Earth Early Access. Egyelőre sajnos még nagyon sok gyermekbetegsége van a játéknak, de így is nagyon szórakoztató.

Arra ébredtünk reggel a szerkesztőségben (mármint nem alszunk benn a szerkesztőségben, értitek, hogy értjük), hogy értesítést kaptunk a Google Play Store-tól: letölthető a Minecraft Earth Early Access! Azonnal bele is vetettük magunkat, úgyhogy álljon itt most röviden a kritikánk róla!

Fekete képernyő mindenütt

Az első próbálkozás nehezen indult. Először a Microsoft login képernyő után C418 ismerős zenéje és fekete képernyő fogadott. Aztán másodszorra is, és harmadszorra is. Negyedszerre sikerült eljutnom oda, hogy kiválaszthattam a karakterem kinézetét. Steve-nek adhatunk mindenféle hajzatot, arcszőrzetet, stb. de egyelőre ezeket relatíve keveset látjuk játék közben.

A tutorial megmutatta, hogy hogyan tudom a térképről összegyűjteni a mindenféle nyersanyagokat. A lényeg, hogy a GPS alapján belőtt helyzetünk körül mindenféle kőkupacok, földkupacok, állatok vagy ládák vannak, amiből begyűjthetjük a craftoláshoz és építkezéshez szükséges alapanyagokat.

Az első hivatalos kép, amivel a játék fogadott

A tutorial következő lépése az építkezés. Remegő kézzel nyúltam a gombhoz, erre vártam már mióta! Aztán crash. Aztán a következő próbálkozásra megint crash. Aztán még ötször próbáltam belépni, és semmi. Nem elérhető az építkezés.

A Mojang hivatalos bug bejelentő oldalán is körülnéztem, és úgy tűnik, ez a hiba egyelőre általános. Sokan találkoznak a jelenséggel, hogy amikor belépnének az építkezős módba, vagy kilépnének onnan (ó, bárcsak itt tartanék), az egész app összeomlik. Félreértés ne essék: nem a telefon hardverével van a hiba. Teszteszközünk egy Snapdragon 845-tel és 6 giga RAM-mal felszerelt Pocophone F1, de a bejelentések közt találunk OnePlus 7t és Samsung Galaxy S10 tulajdonosokat is, akik szintén hasonló cipőben járnak.

A játék igazából

Később azért sikerült valamennyire működésre bírni a játékot. Egy újraindítás és teljes RAM meg háttértár ürítés után már elindult az építkezős mód, egy idő után már sikerült visszalépnem az építkezésből a térképre és tudtam váltogatni közötte.

El kell hogy mondjam, hogy az igazság az, hogy eszméletlen élvezetes a játék, még akkor is, ha a legelső kezdetleges lépéseknél tartok is. Lerakni a padlóra egy darabka Minecraft világot, és azon építkezni annyira furcsa, de mégis olyan könnyen megszokható élmény. Fizikailag körbejárhatom az épületeimet, és annyira valóságosnak érzem a padlón, hogy rá kell szólnom a kollégákra, hogy ne guruljanak rá véletlenül a székükkel.

Természetesen ha a Minecraft teljes szabadságát megkapnánk, nem lenne ingyenes a játék. Első körben egyetlen épületre vagyunk korlátozva (míg el nem érjük az ötös szintet), és valljuk be, egy 8×8 kockás chunk nem feltétlenül elég bármilyen építményre. Természetesen ha hajlandóak vagyunk kicsengetni pár száz forintot, vehetünk plusz területet is… de persze két 40-es pakk „rubintot” kell megvennünk, a terület meg 75-be kerül, hogy pont úgy érezzük, venni kell még, hogy megérje…

A harmadik nagy mód az Adventure mode. Itt mindenféle kalandokba ugorhatunk be, ahol sokkal nagyobb térkép vesz körül minket, mint építkezés közben – ezeket viszont nem tarthatjuk meg, és nem is építkezhetünk rájuk. Itt mindenféle logikai feladványokat kell megoldani (például megfelelő színű virágokat tenni megfelelő cserepekbe), vagy szörnyek hadát legyőzni. Ehhez érdemes előbb egy kicsit gyűjtögetni, hogy legyen valamennyi fegyverünk is, hiszen a kalandok közben meg tudunk halni, amikor is elveszíthetjük az összes nálunk lévő tárgyat.

Szóval bár egyelőre elég bugos a játék, és csak körülményesen bírható normális működésre, és a mikrotranzakciók is elég erősen begyűrűznek… azért még mindig nagyon élvezetes az egész, főleg, ha azt nézzük, hogy ez gyakorlatilag csak egy publikus tesztpéldány. Reméljük azért, hogy a teljes változatban ki lesznek javítva már ezek a hibák, a mikrotranzakciók viszont vélhetően maradnak… A lényeg, hogy mi továbbra is tesztelni fogjuk a játékot, és beszámolunk nektek minden fontos fejleményről, amint megtudunk valamit!

Nálatok is elérhetővé vált a béta verzió? Kipróbáltátok már a játékot?

×