Gaming

Mutatjuk milyen csomagot kaptak a PUBG Mikulástól a partnerek

Már-már szokásnak számít, hogy a PUBG Corp. meglepi partnereit félévente. Ezúttal sem maradt el a csomag, amivel már az ünnepek előtt kedveskedtek. Mint korábban, most is megtömték minden jóval a puttonyt és a küldemény már meg is érkezett a hazai streamerek postaládájába. KODIAK és bLYYY a social platformjaikon már meg is mutatták, hogy átvették a csomagjaikat. Mi KODIAK-ot kértük meg, hogy fedje fel az ajándék teljes tartalmát, ő pedig szívesen segédkezett (utólag is köszönjük!).

A csomag

A pakkban helyt kapott egy Vikendi témájú üdvözlőlap, amelynél a térképen egy karácsonyfa-motívum található. Ezen felül kaptak egy PUBG tematikájú csokoládé bon-bont, amelynek minden egyes szeletén ott figyel a PUBG logó. Továbbá egy ruhadarab is bekerült a csomagba, amiről először KODIAK is azt hitte, hogy „csupán” egy pulcsi,

de mint kiderült egy nem mindennapi kezeslábas lapult a doboz alján.

Nem semmi összeállítás, mi földi halandók csupán a nyálunkat csorgathatjuk, a tehetősebbek pedig biztosan találnak pár darabot az eBay-en.

Forrás: KODIAK

DV

Korábbi cikkek

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

12 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

13 óra telt el azóta...

Ezzel a 21 remek játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

14 óra telt el azóta...

Régen minden jobb vót! – Hát ez a 10 ezredfordulós kütyü biztosan nem

2022. 09. 30. - A „régen minden jobb volt” csak akkor nem kozmikus csúsztatás, ha…

18 óra telt el azóta...

11 teljesen kamu fotó, amit valódinak hitt a világ

Gábor János 2022. 09. 14. - Szívesen mondanánk, hogy tökélyre fejlesztett mediahack mind, de nem…

19 óra telt el azóta...

Különös, de pont a Terminátor 1 forgatása előtt gyilkolt először embert egy robot

Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…

20 óra telt el azóta...