Az év legjobbja címért szokatlanul szoros versenyfutás zajlik ZywOo és s1mple között. És akkor még ott van device is.

Az utóbbi években általában könnyebb dolgunk volt megmondani, ki lett az év legjobb játékosa. 2019 azonban elképesztően szoros csatát hoz az egyéni teljesítmények szempontjából. A legtöbb címet device szerezte, de a statisztikák szerint s1mple vezet. A Na’Vi sztárja ült már a trónon 2019-ben, majd ZywOo letaszította onnan, de most egy leheletnyivel mégis megint az ukrán a jobb.

Az ESL Pro League döntőjén s1mple az eddigi 6 map alatt egészen elképesztő, 1.48-as ratinget átlagolt, ezzel ismét 2019 legjobbjává lépett elő. Idei átlaga látszólag ugyanúgy 1.31, mint francia vetélytársának, de s1mple pár ezreddel mégis előrébb van. Illetve az ukrán csodagyereket igazolja az is, hogy idén jobban teljesít a fontosabb meccseken.

A nagy pénzdíjas versenyeken már tisztán látható a különbség, ami persze még bármikor változhat. Elég egy rosszabb meccs, egy csúfos Na’Vi kiesés és máris bedőltek az év legjobbja címről szövögetett álmok.

A végső döntésre feltehetőleg az EPICENTER versenyéig kell majd várni, hiszen december 17 és 22 között a Na’Vi és a Vitality is ott lesz Moszkvában. ZywOo és s1mple pedig majd lemeccselik, hogy ki lesz a befutó, ebben az őrült versenyfutásban.

×