Sokan biztosan emlékeztek még a tavalyi YouTube Rewindra, amivel mindenki jobban járt volna, ha el sem készül. Természetesen a YouTube fejeseinek is feltűnt, hogy nem igazán jött össze a 2018-as koncepció,
így most már meg sem próbáltak valami egyedit alkotni, ezúttal csupán egy szimpla „Best of” videót kaptunk.
Szó se róla, a tavalyinál semmiképp sem lett rosszabb, de azért látszik, hogy ezúttal nem is öltek bele óriási pénzeket. Ezúttal nem szerződtetek világsztárokat az összefoglalóhoz, csupán bemutatták, hogy az egyes kategóriákban melyek voltak a legnépszerűbb videók, illetve videósok.
2019-ben továbbra is hódít a gaming, a top 5-ön viszont én alaposan meglepődtem, hiszen nem a Fortnite vitte az első helyezést:
A K-Pop idén is tarolt és természetesen nem maradhatott ki Billy Eilish sem a felsorolásból, akinek a „Bad” c. száma több ízben is feltűnik a videóban. Amit viszont eléggé megdöbbentő, hogy idén már nem női nem képviselői futtatták a legnépszerűbb sminkelős csatornákat, hanem bizony a férfiak itt átvették a vezetést. A top 5-ből 3 helyezés – beleértve ez első helyet is – mind a férfi videósok érdeme.
Üdv, 2019-ben!
Az biztos, hogy az idei Rewind sem igazán jött be a YouTube népének, tekintve, hogy a cikk írásának pillanatában 2,3 millió dislike-ot kapott a videó és „mindössze” 1,1 millió embernek tetszett. Na de sebaj, majd talán jövőre összejön valami még minőségibb tartalom…
2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…
Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…
2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…
2024.02.09. - Egyáltalán nem meglepő, hogy egy profi sportoló más sportokért, vagy esportokért rajong. A…
Gábor János 2024.02.09. - Óriási filmdömpinget ígér a Disney a következő, évekre, de egészen döbbenetes…
2024.02.09. - Bár a GTA VI csak valamikor jövőre fog megjelenni, az eléggé látszik, hogy…