Kirobbant a botrány a Razer diktatórikus vezérigazgatója körül
Volt alkalmazottak juttattak el leveleket és személyes beszámolókat a Kotakunak, melyben leírják a brutális munkakörülményeket a cégnél.
0
Volt alkalmazottak juttattak el leveleket és személyes beszámolókat a Kotakunak, melyben leírják a brutális munkakörülményeket a cégnél.
A Kotaku terjedelmes riportban számol be arról a megfélemlítésre és diktatórikus irányításra épülő rendszerről, amely a Razer körül alakult ki. Azt hiszem, olvasóinknak nem kell túlzottan részletezni a cég történeté, hiszen ha nem is vásárolt még mindenki, találkozni biztosan találkozott a márka perifériával, és ismeri a kultúrát, ami a cég körül kialakult.
Min-Liang Tan, a cég vezérigazgatója úgy szeret fogalmazni, hogy „társalapítója” a cégnek, és otthagyott egy jövedelmező jogi karriert, hogy néhány Quake-es haverjával megcsinálják az első igazi gamer egeret. A valóság kicsit árnyaltabb: a Razer, mielőtt saját cég lett volna, a Karna nevű tech-gyártó egyik egérmárkája volt, melyet Robert Krakoff, a Razer másik alapítója tervezett. Mikor ez az almárka kiszállt a Karna alól, hogy önálló cég legyen, ekkor érkezett Tan, hogy közösen építsék ki a vállalatot.
Kép forrása: Kotaku
A cél érdekében
Tan mindennek köszönhetően kiépített maga köré egy képet, hogy ő a gaming perifériák nagy feltalálója és mindentudója, amivel mindenkit le tudott nyűgözni maga körül. Folyton arról beszélt, hogy egyszer majd tőzsdére lép a cég, és akkor mindenki annyit fog keresni, hogy luxusautókkal járnak majd, és fiatalon nyugdíjba mehetnek. Ezekkel az ígéretekkel brutális munkakörülményekre vette rá őket – és rávette őket, hogy teljesen alárendeljék magukat vezetésének, egyszer konkrétan úgy fogalmazott: „ez nem egy demokrácia, ez egy diktatúra, és én irányítok”.
Természetesen a gaming iparágban – legyen szó akár a hardver- akár a szoftverfejlesztésről – nem ritka, hogy megjelenések előtt vannak túlórázós időszakok. A volt dolgozók beszámolásai szerint viszont a Razernél szinte rendszeresek voltak a 60-100 órás munkahetek, sokan az irodában aludtak, hogy minél többet dolgozhassanak. Egyes volt munkatársak szerint a cég vezetősége nem kimondottan, de implicit módon elvárta, hogy a dolgozók szorítsák háttérbe családjukat: volt, akinek a gyereke sürgősségire került egy autóbaleset után, és még a kórházban felhívták, hogy jöjjön vissza dolgozni.
Szintén a jövőbeli nagy bónuszok kifizetése volt az, ami miatt Tan viselkedését tolerálták sokan. Legtöbben kifejezetten agresszívnek írták le a vezérigazgatót, még ő maga személyesen is fogalmazott úgy nagy céges gyűléseken, hogy „minden vezérigazgató szociopata”. Rendszeresek voltak a megszégyenítő, ordító lehordások, volt olyan eset, hogyha egy termék prototípusa nem tetszett neki, elégedetlenségét azzal fejezte ki, hogy földhöz/falhoz vágta azt – néha csak kicsivel a tervezők feje mellett.
Kép forrása: Kotaku
Minden a legnagyobb rendben
Természetesen a cég vezetősége (személy szerint a vezérigazgató és Mike Dilmagani, a cég amerikai irodájának igazgatója) tagadta a vádakat. Tan beismeri, hogy néha tud agresszív és erőszakos lenni, de úgy tűnik, ezt nem feltétlenül érzi problémásnak.
Amikor a Kotaku megkereste őt a volt alkalmazottak vádjaival, Instagramra posztolt egy képet, amelyen Gordon Ramsay egyik éttermében készített kép mellé ezt írta: „azt mondják általában nyugis vagyok, de ha munkáról, és a részletekre odafigyelésről van szó, akkor néha rosszabb tudok lenni mint Gordon Ramsay. Hiszen, hogy mindenkiben ott a nagyság, és fontos, hogy a legjobbat követeljük mindenkitől (magunktól is). Néha egy kicsit túl intenzív/extrém tudok lenni ezen a téren, és dühöngök, ha úgy érzem, valamit lehetne jobban csinálni.” (és a márkahűség jegyében egy #ShotonRazerPhone2 is odafért a végére)
Dilmagani azt mondja, soha nem hívott be szabadságról és vészhelyzetekről embereket. „Lehet, hogy volt alkalom, mikor írtam egy emailt egy dolgozónak, akiről nem tudtam, hogy szabadságon van, ilyenkor természetesen a dolgozónak ráért volna a szabadsága után válaszolni.”
És hogy mi lett a nagy bónuszokkal? Amikor a cég valóban kilépett a tőzsdére 2017 novemberében, sok dolgozó végre beválthatta a korábban túlórákért és fizetéskiegészítésként kapott részvényeit. Mi tagadás, tényleg voltak, akik jelentős csekkeket kaptak: néhány esetben akár 200 ezer dollárnyi (közel 60 millió forintnyi) részvényt válthattak pénzre.
Sokan viszont csalódottak voltak az eredményben. „Ez nem annyira Lamborghini-pénz volt, inkább használt autós összeg” – mondta az egyik nyilatkozó volt alkalmazott. Persze könnyű ilyenkor lesöpörni, első világbeli problémának titulálni, hogy szegény tech-dolgozó nem vehetett magának luxusautót, de ne feledjük: ezzel hitegetve voltak a dolgozók agyondolgoztatva, megaláztatva, és kiszolgáltatva egy magát is diktátornak nevező vezérigazgató szeszélyeinek.
Mindenképp érdekes a téma, hiszen a hasonló történetek megszokottnak számítanak nemcsak a gaming iparágban, hanem az általánosságban vett tech-szférában is. Érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon szükségszerű-e, hogy ilyen körülmények között készülhessenek a kiemelkedő gaming eszközök, játékok, vagy van-e jobb módja is, ahol kiegyensúlyozott, munkájukban boldog emberek készíthetik azokat a termékeket, amiket mi, gamerek szeretünk.
Szerintetek elkerülhetetlen, hogy egy vezérigazgató így álljon az alkalmazottaihoz a siker érdekében, vagy lenne ennek jobb módja is?
