A Sony Interactive Entertainment elnöke, Jim Ryan egy bejegyzéssel ünnepli a PlayStation 25. évfordulóját, ami Japánban december 3-án van.

A PlayStation 25. évfordulóját ünnepli idén decemberben a Sony. 1994. december 3-án, pontosan 25 évvel ezelőtt jelent meg az első PlayStation Japánban. A Sony és Ken Kutaragi álma az volt, hogy a videojáték olyan szórakoztató élmény legyen, ami mindenki számára elérhető és élvezhető.

Ehhez a játékfejlesztők számára egy platformok akartak létrehozni, ez lett a PlayStation. Az eredeti PS-ből egyébként 100 ezer darabot adtak el Japánban a megjelenés napján. Nem sokkal később az elsőszámú otthoni konzol lett, világszerte több mint 100 millió darab kelt el belőle – olvasható a PlayStation Blog oldalán.

 

A játékközösség folyamatosan nőtt, és olyan élményeket hozott a felhasználóknak, ami generációk életét határozta meg.

„Az elmúlt 25 évben a PlayStation a játékok élvonalát képviseli. Nagyon szívmelengető látni a PlayStation-ön felnőtt rajongókat, akik játékszeretetüket továbbadják gyermekeiknek, akik most PS4-en játszanak” – írta Jim Ryan.

Hogy pontosan milyen módon ünnepelnek majd a héten a PlayStation Blog oldalán, illetve a közösségi oldalakon, még nem derült ki.

×