Az Age of Empires IV elemzi a felhasználó játékstílusát, így tanítja majd azokat, akik újak az RTS, illetve az Age of játékok világában.

A valós-idejű stratégiai játékok egy időben igen népszerűek voltak, azóta persze számos más műfaj is hódít a játékpiacon. Talán mondhatjuk, hogy a műfaj veszített is a népszerűségéből, így az Age of Empires IV-nek szüksége lesz valamire, amivel magához vonzza, illetve megtartja a játékosokat. Úgy tűnik, hogy a fejlesztőknek van erre egy terve – írja a TweakTown.

Nemrég, még az XO19-en a PCGamesn arról kérdezte Adam Isgreen-t, az Age of Empires franchise kreatív vezetőjét, hogy milyen módon kívánnak majd új játékosokat szerezni, illetve hogyan tervezik megtartani őket? A Relic Entertainment-nek több ötlete is van, köztük olyan, amit még soha nem csináltak Age of játékoknál korábban.

Ehhez tartozik az elemzésen alapuló tutorial, valamint az Art of War stílusú küldetés, mely segít a játékosoknak az induláskor.

 

„Nagyon sok mindenen dolgozunk, de sajnos ezek közül még nem sokról beszélhetek. Annyit mondhatok, hogy olyasmit csinálunk, ami teljesen más, mint amit eddig láthattunk Age of játékokban, vagy nem tudok másik játékot mondani, ahol olyan dolgokat csinálhatunk, mint az Age of kampánya során” – mondta Isgreen.

Annyit ellenben elárult, hogy lesz egy rendszer, ami figyelemmel kíséri a játékos tevékenységét, és ez alapján segíti majd őket. A rendszer olyan üzeneteket küld, ami segítség lehet. Például: „Hé! tudtad, hogy ezt is meg tudod csinálni?” Vagy: „Ez is egy olyan cucc, amit nem használsz!”

Isgreen megemlítette az Art of War küldetéseket is, amelyet a közelmúltban megjelent Age of Empires 2: Definitive Edition-ben vezettek be. Ennek célja, hogy segítse a játékosok tanulását, és javítsa RTS készségeiket. Érdekes módon ezek valójában a negyedik részből származnak.

Az oktatás során kulcsfontosságú, a játék további részében elengedhetetlen készségeket is képesek ilyen módon megtanítani az új játékosoknak. Ez persze csak néhány módszer lesz arra, hogy elérjék, tanítsák és megtartsák azokat a játékosokat, akik újak mind az RTS műfajában, mind az Age of Empires világában.

Az Age of Empires 4 megjelenési dátumát még nem hozták nyilvánosságra.

×