Minden, amit az MCU 4. fázisáról tudni akartál - Marvel filmek és karakterek, amik a közeljövőben érkeznek

Eddig megjelent huszonhárom mozijával és számos sorozatával a Marvel Cinematic Universe az egyik legterjedelmesebb franchise a filmpiacon. A Végjátékkal idén lezárult Infinity Saga egy sor újabb film és karakter előtt nyitotta meg azonban az utat. Most azokat vesszük sorra, akik visszatérnek, vagy épp először tűnnek fel élőben az MCU negyedik fázisában.

0
 

Eddig megjelent huszonhárom mozijával és számos sorozatával a Marvel Cinematic Universe az egyik legterjedelmesebb franchise a filmpiacon. A Végjátékkal idén lezárult Infinity Saga egy sor újabb film és karakter előtt nyitotta meg azonban az utat. Most azokat vesszük sorra, akik visszatérnek, vagy épp először tűnnek fel élőben az MCU negyedik fázisában.

A Disney és a Marvel fejesei régóta évekre előre terveznek, a negyedik fázissal sincs ez másképp. A San Diego Comic Conon hozta nyilvánosságra először a stúdió, mik a tervei a jövőre nézve. Ez alapján 2020-ban két filmmel és egy sorozattal boldogítják majd a nézőket, amiket 2021-ben még három film és négy sorozat követ majd.

MCU phase 4

Kép forrása: twitter

Fekete Özvegy – 2020. április 30.

Először a Fekete Özvegyet láthatjuk majd a mozikban jövő tavasszal Scarlett Johansson, Florence Pugh, David Harbor és Rachel Weisz főszereplésével. A Bosszúállók: Végjáték eseményei után várhatóan ez lesz az utolsó alkalom, amikor szélesvásznon láthatjuk viszont Natasha Romanoffot és Robert Downey Jr-t Tony Stark képében.

Az előzetes találgatásokkal szemben a Cate Shortland által rendezett film nem a ‘90-es évekbe repíti vissza főszereplőit. Johansson karakteréhez az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Bosszúállók: Végtelen háború eseményei között csatlakozhatunk. Ez lehetőséget nyújt rá, hogy megismerhessük Yelena Belova, egy másik Fekete Özvegy történetét is. Ő hasonló képességekkel rendelkezik, mint Natasha, így egymagában méltó ellenfélként tűnhetne fel a filmben, csakhogy a készítők nem érték be egyedül vele.

Black widow Marvel

Kép forrása: Vox

A pletykák szerint nemcsak Taskmaster (a Marvel képregények egyik hirhedt gonosztevője), de Alexei Shostakov (Red Guardian) is csatlakozik a csapathoz David Harbour megformálásában. A film részletes cselekménye egyelőre nem ismert ugyan, a késő áprilisi premier azonban egy hamarosan megjelenő teaser trailer ígéretét hordozza magában.

Falcon and the Winter Soldier – 2020 ősz

A Disney+ új sorozatáról a címén kívül még alig tudni valamit. Várhatóan 2020 őszén debütál majd az új streaming szolgáltató műsorán, a nyilvánosságra hozott idővonal szerint pedig még november előtt. Pontos dátumot egyelőre nem jelentett be a stúdió, az viszont már most biztos, hogy ez lesz az első a Marvel sorozatok sorában, ami felkerül a Disney+ kínálatába.

Falcon and the Winter Soldier

Kép forrása: nerdsandbeyond.com

Ahogy az a címből már sejthető, középpontjában Anthony Mackie (Sólyom) és Sebastian Stan (A tél katonája) karakterei állnak majd. Az első évad hat résszel érkezik, melyek egyenként várhatóan hatvan percesek lesznek. Az IMDb információi alapján a két főszereplő mellett Emily VanCamp (Sharon Carter), Wyatt Russel (John Walker) és Daniel Brühl (Zemo) is fontos szerepekben tűnik majd fel.

Örökkévalók – 2020. november 5.

November 5-én kerülhet a mozikba az MCU következő csapatfilmjeként emlegetett Eternals, vagyis Örökkévalók. A Chloé Zhao által rendezett film Jack Kiry karakterei és Matthew K. Firpo, valamint Ryan Firpo forgatókönyve alapján egy korábban alig ismert faj történetét meséli majd el. Az Örökkévalók és ellefeleik, az Égiek, bár kissé idegennek hangzanak, már nem teljesen ismeretlenek a Marvel mozirajongók számára.

Kurt Russel - Ego - Marvel

Kép forrása: widescreen.hu

Ego (Kurt Russel), az Élő bolygó a Galaxis őrzői Vol.2-ben például Égi volt. Karakterét Jack Kirby és Stan Lee közös munkája hozta létre és először nem is az Őrzőkkel, hanem Thorral egy képregényben tűnt fel. Az Örökkévalók bizonyos szempontból hasonlítanak az Égiekhez, rendkívül nagy hatalommal bírnak és sokáig élnek. Nagy befolyással voltak a Föld történelmére is, ezért többjüket ismerhetjük fel régi istenek képében is.

Eternals Marvel

Kép forrása: Youtube

Olyan színészek csatlakoztak ráadásul a film stábjához, akiknek a nevét már régóta ismeri a világ, így ismerős arcok fognak visszaköszönni a mozivászonról jövő novemberben. Angelina Jolie, Salma Hayek, Kumail Nanjiani, Richard Madden és Kit Harington csak néhány a világhírű sztárok közül, akik az Örökkévalókat keltik majd életre.

Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája – 2021. február 12.

Destin Daniel Cretton neve olyan filmek rendezőjeként tűt fel korábban, mint az Átmeneti állomás, vagy Az üvegpalota. Nemrég kapta csak meg a Marvel nagyköltségvetésű projektjének rendezői székét, amiben először tűnik majd fel a mozivásznon Shang-Chi és a valódi Mandarin is.

Mandarin & Shang-Chi

Kép forrása: Twitter

A filmről egyelőre nagyon kevés információ látott napvilágot, annyit azonban már tudni, hogy a főszereplőt Simu Liu (Amerikai Huangjai, Sötét Árvák), míg a Mandarint Tony Chiu-Wai Leung (Jackie, a szépfiú, Ellenséges vágyak) kelti majd életre. Mellettük Awkwafina és Calvin Chen is feltűnik majd a mozivásznon, a szerepeik azonban még nem kerültek nyilvánosságra.

Shang Chi

Kép forrása: Twitter

A képregényekben a Mandarin Vasember egyik legádázabb ellensége, aki Tony Starkhoz hasonlóan igazi zseni. Intelligenciája komoly megalomániával, mégis erős igazságérzettel társul, így egy igen sokszínű és érdekes karaktert köszönthetünk a személyében 2021-ben a mozivásznakon. A nevét ugyanakkor nem most hallhatjuk először. Ben Kingsley személyében egy hamis Mandarint már a Vasember 3-ban is láthattunk, akiről azonban kiderült végül, hogy csak egy színész.

WandaVision – 2021 tavasz

A Sólyom és a Tél katonájához hasonlóan ez is a Disney+ műsorán érkezik majd meg a nézőkhöz hat epizóddal. A főszereplők kilétén kívül még nem sok információ derült ki róla, a Bosszúállók: Végjáték eseményeinek fényében azonban vagy előzményszériát, vagy egy ügyes elmetrükk eredményét köszönthetjük majd a képében.

WandaVision

Kép forrása: Twitter

Skarlát Boszorkány (Elizabeth Olsen) és Vízió (Paul Bettany) karaktereinek életéről Fekete Özvegyhez hasonlóan nem sokat tudunk a Polgárháború és a Végtelen háború eseményei között. A sorozat ebbe is engedhet némi bepillantást, ugyanakkor azt a lehetőséget sem zárhatjuk ki, hogy érzéki csalódás áldozatai is lehetünk általa. Az eddig megjelent egyetlen kép egy idealizált környezetben ábrázolja a két főszereplőt, ami Wanda megoldása is lehet Vízió halálának feldolgozására.

Doctor Strange az őrület multiverzumában – 2021. május 7.

2021 tavaszán jelenik meg továbbá Doctor Strange második saját filmje is, amiben Benedict Cumberbatch-hez Elizabeth Olsen is csatlakozik, mint Skarlát Boszorkány. A cím, a főszereplő páros és az időzítés így a második variációt teszi valószínűbbé a WandaVisionnel kapcsolatban. A cselekmény ugyanakkor még itt is ismeretlen és hivatalosan csak annyit tudni, hogy a Doctor Strange folytatásaként kerül majd a mozikba a film.

Doctor Strange 2

Kép forrása: HN Entertainment

Ami a szereplőket illeti is csak annyi biztos, hogy Cumberbatch és Olsen mellett Benedict Wong (Wong) is feltűnik majd a filmben, amit Scott Derrickson hozhat el a nézőknek Jade Halley Bartlett forgatókönyve alapján.

Loki – 2021 tavasz

Szintén tavasszal érkezik az egyik elsőként beharangozott Marvel sorozat, a Loki is. Ebben visszatér a képernyőkre sok rajongó kedvence, Tom Hiddleston, mint a bajkeverő skandináv istenség. Rajta kívül egyelőre csak Sophia Di Martino (Into the Badlands, Yesterday) személye megerősített. Az első évad társaihoz hasonlóan hat résszel debütál majd, ezen kívül azonban sem a rendező/rendezők, sem a többi szereplő személyéről nem derült ki több információ.

Tom Hiddleston - Loki

Kép forrása: cnet.com

What if..? – 2021 nyár

Kétségkívül ez ígérkezik a Marvel egyik legérdekesebb projektjének. A nyilvánosságra hozott stáblista tagjai között csak ismerős neveket találhatunk, így például visszatér benne Hayley Atwell, mint Carter ügynök, Josh Brolin, mint Thanos, vagy épp Dominic Cooper, mint Howard Stark.

What if..? Marvel

Kép forrása: ScreenRant

A What if..? szereplői és eseményei között nem véletlenül találhatunk meg sokat a legkülönbözőbb időpontokból. Így juthatott hely például Toby Jones-nak (Arnim Zola) Karen Gillan (Nebula), vagy épp Tom Hiddleston (Loki) mellett. Animációs sorozat lévén a lehetőségek gyakorlatilag határtalanok, a cselekményekről pedig csak annyit tudunk, hogy az MCU már megtörtént eseményeit veszik majd alapul és állítják a fejük tetejére.

Hawkeye – 2021 ősz

A Marvel utolsó bejelentett sorozata a 2021 őszén a Disne+-ra érkező Hawkeye lesz. Nyolc epizódjával ez ígérkezik az egyik leghosszabb szériának, ha egyáltalán megvalósul. A Hawkeye középpontjában Clint Barton és egy fiatal bosszúálló, Kate Bishop karakterei állnának. Arról, hogy ki kaphatja meg az utóbbi szerepet egyelőre nem derült ki hivatalos információ, Jeremy Renner közelmúltbeli botrányait tekintve pedig lehet, hogy a kitűzött időpontra nem is készül majd el a sorozat.

Thor: Love and Thunder – 2021. november 5.

Két év múlva érkezik a mozikba Thor negyedik saját filmje is. Úgy tűnik, csak a megfelelő rendezőre volt szüksége a mennydörgés és villámlás istenének, akinek legújabb kalandjait ismét Taika Waititi felügyeli majd. Chris Hemsworth mellett újra feltűnik a mozivásznon Natalie Portman (Jane Foster), valamint Tessa Thompson (Valkyrie) is.

Chris Hemsworth Natalie Portman - Thor 4

Kép forrása: Reddit

A hírek szerint a film a Ragnarök folytatásaként érkezik majd a mozikba, habár azt nem tudni, hogy a Végtelen háború eseményei elé, vagy inkább a Végjáték után szúrják be az idővonalba. Mindenesete a rendezésen kívül a forgatókönyvért is Waititi felel majd, így egyvalami biztos, egy látványos és humoros film lesz majd a végeredmény.

A Disney és a 21th Century Fox közötti szerződés lezárásával a stúdió előtt további hősök és lehetőségek nyíltak meg, habár csak ködösen beszélnek róla a Marvel vezetői, mihez kezdenek majd velük. Az biztos, hogy Deadpooltól nem kell még könnyes búcsút vennünk és az X-men tagjai is visszatérnek majd a mozivászonra valamilyen formában. Azt Kevin Feige, a Marvel vezető producere egy korábbi interjúban árulta el, hogy nyitottak ugyan a 18+-os szuperhősfilmek irányába, de nem kevernék őket össze már meglévő univerzumukkal.

A Fantasztikus négyes tagjai, az X-men mutánsai és minden hozzájuk tartozó jó és rosszfiú mellett is van azonban még bőven anyag a Marvel képregényekben, és a Sony antihős univerzumát még nem is említettük.

×