Új álláshirdetésben keres endgame fejlesztőt a Take-two, és néhány elérhető információ alapján több mint valószínű, hogy új BioShock játékról lehet szó.

Ahogy a PC Gamer is említi, az első legfontosabb nyom a Take-Two Interactive nemrégiben tartott befektetői jelentése: ahogy már említettük, a GTA V 115 millió eladott példánynál jár, a GTA Online pedig jobban teljesít, mint valaha. A cég vezérigazgatója, Strauss Zelnick azt is megemlített, hogy „folytatásokat terveznek a legnagyobb saját szellemi tulajdonaikhoz”. Ez persze jelentheti a Rockstarhoz köthető GTA VI-ot, de úgy tűnik a BioShock-ot is.

Álláshirdetést tettek ugyanis közzé a 2K kaliforniai, Novato-ban lévő stúdiójához. Ebben olyan endgame vezető fejlesztőt keresnek, aki segít nekik „a történet utáni olyan rendszereket, küldetéseket és karakterfejlődést tervezni, ami több tartalmat a rajongók számára egy folyamatos, szolgáltatásalapú játékként”.

Önmagában ebben természetesen semmi nem utal arra, hogy a BioShock-ról lenne szó. Ide kell még vennünk azt a reddit bejegyzést is, amelyben a ThatRPGCSN nevű felhasználó LinkedIn-en összegyűjtötte, kik dolgoznak a 2K kaliforniai stúdiójában, „egyelőre bejelentetlen projekten”. Ezek között a vezető fejlesztők között pedig elég sokan vannak, akik a korábbi BioShock játékokon is hasonló pozíciót töltöttek be.

Meet the (likely) BioShock 4 team from r/Bioshock

Ha ezek a tippek helyesek, és a fejlesztők már endgame tartalmon gondolkoznak, könnyen lehet, hogy nincs is olyan messze az új BioShock játék bejelentése.

×