A Major versenyeken való részvétel feltétele lesz, hogy a csapatok közöljék pénzügyi támogatóik, tulajdonosaik körét, ennek elmulasztása kizárással is járhat.

A Valve egy blogposztban fejtette ki a nézeteit arról, hogy hogyan lehetne átláthatóbbá tenni a Major versenyeket azáltal, hogy az összeférhetetlenségeket pontosabban felmérik. Ezekre az összeférhetetlenségekre egy korábbi blogposztban már kitértek. A bejegyzésben felhívják a figyelmet annak a veszélyére, hogyha egy csapatot ugyanaz a szervezet üzemelteti, mint aki magát a bajnokságot, vagy egy versenytárs csapatot, az visszaélésekkel járhat. Ezekben a helyzetekben ugyanis egy csapat vezetőségének anyagi érdeke fűződhet egy másik csapat sikeréhez – ez pedig értelemszerűen mérgezi a játék sportszerűségét.

Az új posztban a Valve leírja, hogy sok üzemeltető szerv felhívta a figyelmüket arra, hogy ezek a helyzetek nem szülnek új összeférhetetlenségeket, hiszen ezek a tulajdonosi hálók korábban is léteztek, és nem okoztak problémát. Ezen túl megemlítik, hogy tudnak felhozni konkrét eseteket, amikor hasonló összefonódások bizalmatlanságot generáltak a közösségben, ennek ellenére valóban nem az azonnali kizárás lehet a megoldás, hanem inkább az átláthatóság növelése.

Kép forrása: esl-one.com

Így a jövőben arra kérik a csapatokat, hogy nyilvánosan közöljék, ha van bármiféle üzleti kapcsolatuk bármelyik másik csapattal vagy a bajnokság vezetőségével. Így jobban fel lehet majd mérni a jövőben, hogy mekkora értéket teremtenek az ilyen helyzetek, szemben azzal a kockázattal, amit magukkal hoznak. Ennek a nyilvános közlésnek az elmulasztása pedig már tényleges kizárást vonhat maga után.

Ti mit szóltok ehhez a lépéshez, valóban növelni fogja az átláthatóságot, vagy csak még jobban összekuszálja majd a közösség véleményét egyes csapatokról?

csoport_gamer_320x300

×