A Grid, mely hamarosan a Google Stadia palettáján is szerepel majd, olyan játékmódot kap, mely csak a Stadian lesz elérhető.

Nemrég kiderült, hogy indulásakor mely játékok lesznek elérhetők a Google Stadian, és bár első körben a Codemasters legújabb Grid címe csak valamikor az év végén lesz játszható, olyan multiplayer játékmód kerül be kizárólag a felhőalapú változatba, mely sem PC-n, sem konzolon nem jelenik meg. Ebben a játékmódban egyszerre összesen 40 autó lehet a pályán.

A fejlesztők szerint a Stadia technológiája az egyetlen, ahol ez megvalósítható. A GRID fejlesztési igazgatója, Mark Green, nemrég a WCCFTech-nek adott interjút, melyben a Stadia és egyéb platformok fejlesztési különbségeiről beszélt.

„A Stadia gyorsan képes átalakítani a multiplayer környezetet, például ezzel létrehozhattunk egy teljesen új játékmódot, melyben 40 autó versenyez egy időben a pályán. Ez más platformon nem lenne lehetséges” – mondta.

 

Green később hozzátette, ez a játékmód valószínűleg épp csak karcolja a Google streaming technológiájának képességeit, bár arról nem beszélt, hogy miért lenne megerőltető más platformon egyszerre behívni 40 autót. Pedig ez egy érdekes kérdés lehet a 100 játékost felvonultató battle royale játékok korában.

A Google Stadia november 19-én indul.

×