Gaming

Spoilerveszély miatt nem jár demó a Jedi: Fallen Orderhez

Az EA hivatalos tweetben jelentette be, hogy a Jedi: Fallen Order esetében ezúttal nem teszik lehetővé a korai hozzáférést az EA Access tagoknak, egészen konkrétan a spoilerek kockázatának elkerülése érdekében.

Ehelyett az előfizetők két kozmetikai kiegészítőt kapnak, egy űrhajót, és egy skint a kis robot segítőnkre, BD1-re, valamint 10%-kal olcsóbban vásárolhatják meg a játékot.

 

Természetesen a próbaverzió hiánya nem jelenti azt, hogy az adatbányászoknak ne sikerült volna számos spoileres tartalmat megtudniuk a játékról, ahogy arról a PC Gamer is beszámolt. A továbbiakban ezekről a spoilerekről fogunk beszélni, úgyhogy ha nem szeretnél ezekről tudni, akkor ne olvasd tovább!

Az egyik egy videó, ahol a főszereplő Cal harci képességeit látjuk – ebből végre egyértelművé válik az is, hogy a játékosok is használhatnak majd dupla lézerkardokat is.

 

Megtudtuk azt is, hogy milyen bolygókat fedezhetünk majd fel a játékban. Két bolygóról, Boganóról és Zeffóról még nem hallottunk korábban, ezeket direkt a játékhoz hozták létre. Ezen kívül viszont meg fogjuk látogatni Dathomirt, innen származik Darth Maul és a Clone Wars rajzfilmsorozatból megismert Assajj Ventress.

Umbarát és Ilumot nem fedezhetjük majd fel teljes egészében, itt csak egy-egy helyszínt látogathatunk meg. Umbarát szintén a Clone Wars sorozatból ismerhetjük, ez egy nap nélküli, sötét bolygó, Ilum pedig az a bolygó, ahonnan a lézerkardok magját adó kristályok származnak.

A legnagyobb spoiler viszont egy jól ismert régi arc felbukkanása: Darth Vader is tiszteletét teszi a játékban. Nem teljesen meglepő, hogy ez biztossá vált, hiszen már régóta tudjuk, hogy a játék a harmadik és a negyedik film között játszódik majd. Most viszont az adatbányászok felfedezték, hogy teljes modellt is kapott a karakter, így a játékban biztosan találkozhatunk majd vele.

A Jedi: Fallen Order most pénteken, 15-én jelenik majd meg.

BD

Korábbi cikkek

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

3 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

3 óra telt el azóta...

Ezzel a 21 remek játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

5 óra telt el azóta...

Régen minden jobb vót! – Hát ez a 10 ezredfordulós kütyü biztosan nem

2022. 09. 30. - A „régen minden jobb volt” csak akkor nem kozmikus csúsztatás, ha…

9 óra telt el azóta...

11 teljesen kamu fotó, amit valódinak hitt a világ

Gábor János 2022. 09. 14. - Szívesen mondanánk, hogy tökélyre fejlesztett mediahack mind, de nem…

10 óra telt el azóta...

Különös, de pont a Terminátor 1 forgatása előtt gyilkolt először embert egy robot

Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…

11 óra telt el azóta...