A neves LoL játékos Huni és a Dignitas megegyezett, aminek eredményeképpen Huni még 2 évig a csapat tagja lesz, nem kevés pénzért.

Heo „Huni” Seung-hoon tárgyalásai véget értek: két éves szerződéshosszabbítást írt alá a Dignitas-szal. A két év alatt 2,3 millió dollár üti a markát – írja az ESPN. Huni ezzel éves átlagfizetése alapján a League of Legends Championship Series legjobban fizetett játékosainak egyike. 2017 végén például Impact hároméves szerződést írt alá a Team Liquid-del, aminek értékét 3,4 millió dollárra becsülik.

A Dignitas egyelőre nem kommentálta a megállapodást. Huni pont egy éve lépett be a Clutch Gaming szervezethez, mely 2019 októberében vette fel a Dignitas nevet. A League of Legends World Championship után Huni és Nam „Lira” Tae-yoo szerződése is lejárt. Lira szerződését egyelőre viszont nem újították meg.

Kép forrása: Riot Games

Huni azóta, hogy 2015-ben csatlakozott a Fnatichoz, a nyugati League of Legends színtér egyik legjelentősebb játékosa. A dél-koreai játékos 2015 végén költözött Észak-Amerikába, és bár egy évet töltött az SK Telecom T1-nél, az LCS-ben játszik. Az elmúlt két évben olyan csapatokban játszott, melyek nem voltak számára előnyösek. Az Echo Fox után tavaly novemberben lett a Clutch Gaming játékosa, ami idén szeptemberben az LCS 2019 Regional Finals győztese lett. Sajnos a Worlds 2019-en nem jutottak a dobogó közelébe sem: 13-16. helyen végeztek.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Dignitas lát benne fantáziát, és sok pénzt is költenek arra, hogy Huni a csapatban maradjon.

×