A Sony PlayStation vezetője, Jim Ryan nemrég friss infókat osztott meg a PlayStation 5 kapcsán. Kiderült, hogy a fejlesztők elégedettek.

A Sony PlayStation 5 kapcsán több hír is terjeng az interneten. A legfontosabb paraméterek mellett már azt is tudjuk, hogy valamikor 2020 végén jelenhet meg. A Sony jelenleg is számos, még be nem jelentett címen dolgozik – olvasható a GamesIndustry oldalán. Az biztos, hogy a PS4 még ma is sikeresnek mondható és nem kevés cím jelent már rá, köztük rengeteg exkluzív játék. A Sony egyik legfontosabb feladata jövőre az lesz, hogy megfelelően kommunikálja majd az átállást a PS4-ről a PS5-re.

A múlt hónapban a PS5 devkit képei kiszivárogtak az interneten, és kiderült, hogy számos stúdió már dolgozik az új játékokon a hardverre. Ryan azt mondta: a Sony a fejlesztőktől és a kiadóktól azt hallja, hogy könnyű a kódfuttatás a PlayStation 5 rendszeren”, amely állítólag „messze felülmúlja az összes eddigi PS konzolon tapasztaltakat”.

„Mindenki, nem csak a PlayStation, folyamatosan fejlődik” – mondta.

Kép forrása: BGR

Ryan azt is megerősítette, hogy az elkövetkező hetekben számos PSVR bejelentetés várható, hiszen a virtuális valóság piaca továbbra is fontos helyet foglal el a PlayStation életében.

További érdekes hír, hogy a Guerilla Games nemrég új állásokat hirdetett meg, mely arra enged következtetni, hogy a fejlesztőcsapat elkészítheti a Horizon Zero Dawn folytatását. Lehet, hogy ez a játék is már a következő generáció egyik nagy címe lesz?

Mindeközben a Guerilla Games vezetője és társalapítója a PlayStation Worldwide Studios vezetője lett. Jim Ryan szerint Hermen Hulst kinevezése bizonyítja, hogy a Sony globális szinten gondolkodik a következő konzol kiadásakor. Hulst a PlayStation 14 belső fejlesztőcsapatáért lesz felelős.

Szerinted hová juthat a PS5 a jövőben?

×