Hermen Hulst korábban olyan játékokat is felügyelt, mint például a Killzone vagy a Horizon: Zero Dawn, de Kojimával is együtt dolgozott a Death Stranding-en.

Október elején a PlayStation Worldwide Studios vezérigazgatója, Shawn Layden három évtized után búcsút intett a Sonynak,. Akkor is felmerültek olyan híresztelések, hogy ez annak köszönhető, hogy nem értettek egyet John Ryan Sony-igazgatóval abban, hogyan is kellene átstrukturálni a cég szórakoztatóipari ágazatait. Most azt is látjuk, mi ennek az átszervezésnek az első lépése: Ryan a korábbi PlayStation Worldwide igazgató Shuhei Yoshidát egy új kezdeményezés élére helyezi, helyére pedig Hermen Hulst, a Guerilla Games korábbi feje kerül.

„Szoros együttműködésben dolgoztam korábban is a PlayStation-nel és az egész Worldwide Studios családdal 2001 óta, és minden tiszteletem és csodálatom az itt dolgozó kreatív csapatnak és ötleteiknek” – idézi Hulst közleményét a VG247. „Ki sem tudom fejezni mennyi izgalommal tölt el a tény, hogy egy ilyen inspiráló és tehetséges csapat vezetésével bíztak meg, azzal az egy céllal, hogy elképesztő játékokat gyárthassunk a PlayStation rajongóinak.”

Guerilla Games

Horizon Zero Dawn, Hermen Hulst egyik korábbi játéka | Kép forrása: dualshockers.com

Shuhei Yoshida feladata pedig a jövőben az lesz, hogy felkeressen olyan független játékfejlesztőket, akik új, izgalmas ötleteket hozhatnának a PlayStation számára, és ellássa őket mindennel ahhoz, hogy meg is valósíthassák elképzeléseiket.

„Mindenki tudja, Shu mennyire elkötelezett a független játékfejlesztők iránt – hiszen ők is az iparág kiemelten fontos szereplői, segítenek abban, hogy minél sokrétűbb portfóliót prezentálhassunk a játékosoknak. Az ilyen kreatív élmények fejlesztői olyan fókuszt és bajnokot érdemelnek, mint Shu, aki biztosítja, hogy a Sony szórakoztatóipari ága befogadással kezeli, és ünnepli a PlayStation platform számára nyújtott teljesítményüket.”

Mindenképpen érdekes fejlemény, és talán kicsit előre is vetíti, milyen új tartalmakat várhatunk majd a jövőre megjelenő PlayStation 5-höz.

×